2. Rész - Őszinteség

Sziasztok:) meglepetés rész:) gondoltam kirakom, mert végül is mit vesztek vele:) jó olvasást és várom a komikat. :):) 

És ez volt az a pillanat amikor elszakadt bennem az a bizonyos tűrés.  Arcát kezeim közé zártam és hevesen rátapadtam ajkaira…

Éreztem ahogyan megremeg az ajka és nem csókol vissza. De kitartó voltam, aminek meg is lett az eredménye. Pár pillanat múlva éreztem, ahogyan visszacsókol és megfogja nyakam. Közel húzott magához és hevesen nekem esett. Körülbelül 3 percig „falhattuk egymást” amikor eltolt magától és csillogó szemekkel rám nézett.

-          Ne haragudj. – pislogott rémülten.

-          Én … - próbáltam védekezni ,de hirtelen elszaladt a szobába ahol most a helye volt.

Még mindig ott álltam és felfoghatatlannak tartottam, ami történt. Kezeim remegtek és tudatosult bennem, hogy még sosem kaptam, vagy kértem ilyen jó csókot. Kicsit meglepetten és izgatottan kezdtem mozogni. Kilassúztam a konyhába és ittam egy kis vizet, mert különben összerogyom.  A víz magamba parancsolása után ült ki a letörölhetetlen vigyor a képemre. Csak mosolyogtam, mint egy vadalma és a kezemmel a pultba kapaszkodtam. Lüktető érzést éreztem a szívem és a gyomrom között. és csak egy szó volt, muszáj volt kimondanom, hogy kiadjam magamból az érzelmeket.

-          Huh. – nyögtem ki és ebben benne volt minden, amit magamban éreztem.

------------------*----------------------

Egy üzenetet hagytam az asztalon Hilarynek, mivel amióta megcsókoltam ki sem dugta az orrát a szobájából. El kellet mennem, mivel közösségjelenésünk volt egy kisebb kávézóban. Felkaptam magamra egy stylist által kreált ruhát, majd hívtam egy taxit és egyenesen Harry háza felé vettem az irányt, ahonnan majd egy kávézóba megyünk. Össze-vissza kavarogtam bennem az érzelmek. És ezt nem csak én vettem észre.

-           Hé, öreg! – csapta meg a karom Harry. – Aláírod neki vagy megtartod magadnak?

-          Mi? Ja. – mosolyodtam az előttem várakozó lányra, aki ahogy láttam nem éppen zavarta, hogy húzom az időt.

-          Valami baj van Zayn? – kérdezte tőlem Liam, de közben szaporán osztogatta az aláírásokat.

-          Semmi. – ráztam meg a fejem és újra csak egy műmosollyal búcsúztam el egy fantól.

-          Aludj ma nálam, tartunk egy kis pasis estét. – ajánlotta fel.

-          Pasis este… Besírok. – röhögött Harry, majd, mint egy idióta vigyorgott egy pont őt felvevő kamerába.

-          Ne irigykedj, téged is meghívunk. – vakarta meg Harry fejét Liam, amiről ugyan csak készült vagy száz fénykép.

-          Azt hittem, már sosem mondod. – viccelődött a fürtös úriember.

-          Én nem tudok menni. – simítottam végig a tarkómon és szurkoltam, hogy ne kérdezzenek rá, hogy miért is.

-          Kaphatok egy puszit? – vigyorgott rám egy elképesztően barna lány. Hökkenten néztem rá, majd erőt gyűjtve megpusziltam. Nevetni való lett volna a reakciója, de elég fura ember lennék, ha kinevetnék egy fant, aki ájuldozva omladozik a kijárat felé, mert megpusziltam. Így csak kedvesen elköszöntem tőle és folytattam a srácokkal való értekezést.

-          Vendége van Malik úrnak. – nyújtotta ki a nyelvét Harry miközben aláírta valaki kézfejét.

-          Vendége?  - kapta Louis rám a tekintetét. – Zayn?!

-          Csak egy lány. – hazudtam. Mivel Hilary nem csak egy lány…

-          Szerintem be kéne nekünk mutatnod. – bólogatott hevesen Niall.

-          Nem!!! – tiltakoztam. – Felejtsétek el! – ráztam meg a fejem.

-          Jól van haver. Ezt megjegyeztük. – fújtatott Lou.

-          Én már ismerem, hahaha. – fokozta a fiúk érdeklődését Hilary felé Harry.

-          Figyelj Zayn, nem fogunk erőszakoskodni, de egyszer mutasd be, mert ez így nem fer. – fogta meg Liam a vállam és úgy beszélt hozzám.

-          Rendben.  – bólintottam, majd folytattam a dolgom. Közben az agyamban Hilary képe ugrott be. Otthon van a lakásomban egyedül. Egy ép eszű ember nem biztos, hogy ezt tette volna, amit én, de senki nem mondta, hogy ép eszű vagyok.

Este fél tízkor végeztünk a dedikálással és a puszi osztogatással. Hullaként álltam fel a székről és megint azt a kellemetlen érzést tapasztaltam, hogy lapos a fenek a sok üléstől. Fiú ként talán nem kéne vele törődnöm, de… Azért elismerés nekem is, ha megdicsérik a seggem.

Boldogan vettem észre magamon, hogy ebben a bő egy napban, amióta Hilary mondhatni az életem része lett, sokkal jobb a közérzetem. Boldogabb vagyok. És most megint boldogabb voltam, hogy tudtam otthon vár rám valaki.

Hamar hazaértem és hiper sebességgel pattantam ki a taxiból (ami így is dugóba keveredett velem, lehet, hogy be kéne szereznem egy jogosítványt) és szaladtam az ajtó felé. Benyitottam a házba és döbbentem vettem észre, hogy sehol senki. Csendesen lépkedtem és csak cipőm kopogását halottam.

-          Hahó? – kérdeztem halkan a háztól és talán azt vártam, hogy válaszoljon, de nem tette. Megismételtem magam, hátha így talán jobban meghalja, de nem. Nem kaptam választ. Benéztem Hilary szobájába, ami üres volt.  Kezdtem izgatott lenni, és ideges.

Kiszaladtam a házból és elkezdtem keresni azt, amit elvesztettem. A lányt. Azt a lányt aki drog ként hat rám. Folyamatosan mondtam magamnak, hogy „semmi baj, megtalálod”. De az önbiztatás nem feltétlenül jó. Főleg nem egy ilyen helyzetben.  Elkezdtem az utcán lefele haladni (futva) amikor egy árny tűnt fel előttem.  Még gyorsabban kezdtem szaladni. Sosem hittem a „remény hal meg utoljára” elvben, de most nagyon kapóra jött. Utolérve az alakot, már a szívem a torkomban dobogott. Imádkoztam, hogy ő legyen.

Elkaptam a vállát és kissé erősen magam felé fordítottam. Két meglepett szempár nézett rám, ami majd megenyhült. Hatalmas mosoly ült ki az arcára és a nyakamba ugrott. Körülbelül, ha jól akarom megsaccolni akkor olyan ezer kilós kőszikla esett le a vállamról, amikor Hilaryt láttam magam előtt.

-          Hova mentél? – kérdeztem rekedten.

-          El. Azt hittem, hogy itt hagytál. – nézett rám.

-          Soha. – suttogtam, majd az alsó ajkamba haraptam.

Visszajött velem, csendesen a házba, ahol, mint tegnap mozdulni sem mert. A "mintha ez már megtörtént volna" érzés magába kerített. Vigyorogtam ki a fejemből, majd megráztam azt. Hilary belibegett a házba és leült a földre.

-          Beszélgetünk? – pillantott rám.

-          Miről? – baktattam mellé, majd én is leültem vele szembe.

-          Rólad. – mosolygott. Olyan titokzatos volt, ahogyan a barna haját eltűri az arcából ás alóla kémleli a világot.

-          Zayn Malik vagyok. 19 éves. – mondtam el a legalapvetőbb tényeket magamról. Hilary bólintott majd folytatta.

-          Hilary North vagyok. 18 éves. – húzta fél oldalas mosolyra a száját.

-          Szóval így. – mosolyogtam. – Szeretek beszélgetni.

-          Komolyan. – túrt bele a hajába. – Ne ilyen felületes dolgokat mondj!

-          De mit szeretnél tudni? –tártam szét a karom. Ennyi kellet. Hilaryból ömlöttek a kérdések. Alig bírtam rá válaszolni, de ügyesnek kellet lennem, mert nem szerettem volna, hogy megtudja az egész One Direction sztorit.

/Hilary/

Zayn egy megbecsülendő fiú. Értékelem, amit miattam  vagy értem tesz. De ez így nem állapot, hogy itt élősködöm rajta. Úgy érzem magam, mint egy senki… mert az is vagyok.

-          Holnap betöltöm a 18-at, már semmi köze nem lesz hozzám! – ordítottam a nappali közepén.

-          Örökbe fogadtalak! Nem mondod meg, hogy mikor lesz hozzád közöm vagy sem.– vágta a földhöz a borosüveget az a férfi, aki a gyámom 3 keserves éve.

-          Senki nem kérte erre! Kényszerített, hogy magával jöjjek! – könnyeztem a tehetetlenségemben.

-          Fogd be a pofádat! – ordított a férfi és már emelt is a kezét, hogy megüssön.

De akkor kiszaladtam az ajtón, és egyenesen haladtam, sírva a két utcával arrébb lévő szórakozóhelyre.

-          Hahó! – lóbálta előttem a kezét Zayn.- Jól vagy?

-          Igen, persze. Csak elkalandoztam. – mosolyogtam erőltetetten. Belenéztem azokba az elképesztően értelmes barna szemeibe és megint elfogott az érzés. Az a keserves kínzó érzés, hogy nem lehetek ennyire önző, hogy kikezdjek Zaynnel, mert azzal tönkretenném az életét. Kinek kéne egy árva akinek semmije nincsen csak ingyen él?!

-          Valami baj van. – tette a kezét az arcomra. Megijedtem az érintésétől, mert annyira óvó és segítőkész volt. Csupa szív fiú, akiben egy csepp előítélet sincs felém.

-          Nem maradhatok, Zayn. – néztem újra a szemeibe, nem kellet volna, mert újra csak gyengébb lettem tőle.

-          De maradhatsz!  - kapott a kezemhez és simogatni kezdte azt.

-          Figyelj, nem élhetek a hátadon a te pénzedből. – álltam fel, és már erősen tudtam, hogy ma elhagyom ezt a házat.

-          Emiatt nem kell aggódnod. A pénz az, amivel nincs problémám. – húzta a száját féloldalas mosolyra és úgy tekintett fel rám.

Keservesen rá mosolyogtam és hatalmasakat dobbanó szívvel húztam fel a cipőmet. Ijedten rám nézett és elkapta a kezem. Mélyen a szemembe nézett és tiltakozóan szorított magához, mintha nem akarna elengedni.

-          Nem mehetsz el.  – mormogta csendesen. – Miattam, nem.

Mélyen vettem a levegőt és éreztem, hogy a köztünk lévő centik száma egyre kevesebb lesz. Fél lábamon egyensúlyoztam a magas sarkúmban, és könnyeimet visszafojtva hagytam neki, hogy irányítson. Keze elengedte az enyémet és a derekamra fonódott. Szája megtámadta az enyémet, és ezzel a tettével tudtam, hogy miért nem akar elengedni. Én sem szerettem volna itt hagyni. Tudtam, hogy nem megoldás az, hogy heves érzelmeket közvetítünk a másikra. De jól esett, hogy valaki figyel rám, és törődik velem. Aki meglátja bennem a nőt, és nem üt meg. Sosem volt részem ebben.

-          Elég. – szökött ki a számon a kis szavacska, ami megállította a történteket. Zayn óvatosan kihúzta a kezét a pólóm alól és csillogó szemekkel rám nézett.

-          Holnap elviszlek vásárolni. Mindent megadok neked, csak ne menj el.

-          Nekem nem kell ruha, se semmi. Alig ismersz. Ez nem jó így! – gördült le egy sóskönnycsepp az arcomon.   

-          Van elég időnk megismerkedni. – búgta a vállamba.

Zayn

Bátor voltam, talán túl bátor is. De nem tehettem mást, nem engedhettem neki, hogy az este közepén makacsul, mint egy öszvér elmenjen. Egyszerre kavarogtak bennem az érzelmek, a félelem, a boldogság, vágy és vonzalom. 

A kanapén ücsörögtünk és hirtelen eszembe jutottak a fiúk, hogy ma együtt vannak. Mosoly szökött az arcomra és előkaptam a telefonom, hogy felnézzek Twitterre. Kaptam is pár „hol vagy Malik” üzenetet amire nem túl bőbeszédűen válaszoltam is.  Nem jelentkeztem, ki csak letettem magam mellé a telefonom.

-          Megadod a számod? – kérdeztem Hilarytől.

-          Hmm. ?- fordult felém közben pedig igyekezett nem kiejteni a száján éppen azt, amit evett. Rámosolyogtam, amire ő is valami hasonlót tett.

Gyorsan telefonszámot cseréltünk, hirtelen már megijedtem, hogy talán nincs telefonja, de akkor elővett a táskájából egy egész jó kis készüléket. Mind a ketten a lefekvéshez készülődtünk, amikor kopogtattak az ajtón. Furcsán néztem, mivel ilyen későn nem várok senkit, na meg most alapból nem szeretnék senkit várni! Odatotyogtam az ajtóhoz és óvatosan kinyitottam. Kár volt. Már tudom , hogy kár volt! Az ajtó szélsebességgel csapódott ki és, beesett rajta 3 kissé ittas  fiú és egy magánál lévő úriember és letámadták a házam…