11. Rész - A felejthetetlen

Mosolyt :) Itt a fejezet, nagy nehezen megírtam, mivel túl sok ötletem van így összezavarodom és elég zagyvaságot írok... szeretnélek Titeket megkérni, hogy írjátok meg komiban, hogy mi az ami nem jó, vagy ami nem tetszik nektek! Fontos lenne! Megoldottam a szüntebeli problémám, szóval 8 komi és új rész ;)
Ui.: Giles-t nem igazán szántam fontos szereplőnek, szóval róla nem hallotok, majd sokat. 
Zene !

/Zayn/

Már hosszú hetek óta szeljük Amerika földjét… Ez egy szörnyű mondat volt. 18 éves vagyok nem pedig 58. Bár minden beleillett egy álomba, nekem mégis rossz volt. Rossz volt mert egyedül éreztem magam. Újra megtörtént az, ami Hilary előtt volt. Nem tudom kivel megbeszélni a dolgokat, hogy minek örülök, és mi bánt. A Hartford-i koncertünk előtt voltunk 15 perccel, én pedig mindenre kész voltam csak arra nem, hogy fellépjek. Hiányzott. Nagyon, kegyetlenül, undorítóan! De nem igazán volt választásom. A srácok már beénekeltek én pedig még mindig ott ültem a szénsavmentes vízzel a kezemben. Innom kellett volna, hogy minden rendben menjem a koncert közben. Hangos kiáltás jelezte, hogy 5 percünk maradt. Én előkaptam a telefonom és a névjegyzék között nézelődtem.

Aztán megakadt a szemem. Úgy tettem, mintha nem azt a nevet keresném, de ez hazugság. Tudatosan kutatta a szemem a H betűk között az Ő nevét, és meg is találta. A gombócot nem tudtam leküzdeni a torkomba, de összeszedtem magam és egy gyors üzenetet írtam neki. Azt írtam le amire vágytam. Mivel már 5 hete tart a Turné, gondoltam már két hét múlva utazunk vissza…
 
-          Kezdünk! – paskolta meg a vállam Liam. – Gyere.

Kiléptünk a hatalmas hangzavarba és a lámpák tengerébe. Hogy láttam-e valamit? Ugyan! Semmit. Igyekeztem nem lesétálni a színpadról, de nem jött össze. Liam kapott utánam és rántott vissza. A közönség egy emberként horkant fel és jajj-gatott. Elmosolyodtam és egy  „Élek” –et suttogtam a mikrofonomba mosolyogva. A fiúk elsütöttek pár viccet, hogy a rajongók ne legyenek megrémülve.
 
-          Mit szeretnétek hallani? – kiáltott Harry a mikrofonba. Hallani lehetett a Kiss You-t, az Over Again-t és még egy párat. De persze nekünk már mondták a fülesbe, hogy a Magic-ot kell énekelnünk. Harry bele is kezdett.
-           Baby c'mon over, I don't care if people find out They say that we're no good together
And it's never gonna work out. – énekelte, majd Liam folytatta. A közönség tombolt én pedig kezdtem visszatérni az életbe és koncentrálni a koncertre.

Három órán keresztül énekeltünk, mint öt őrült,akit felszabadítottak és akik ott akarják leélni az életük. Vigyorogva és boldogan köszöntünk el a közönségtől ők pedig a What Makes You Beautiful-t énekelték nekünk búcsúzóul. Pár pillanatra el is felejtettem az üzenetem, amit Hilary-nak küldtem, de amit lejöttünk a színpadról rögtön eszembe jutott. Választ nem kaptam. Megértem, ha már nem foglalkozik vele, hiszen több, mint egy hónapja nem is kerestem. Abban a hitben éltem, hogy elfelejtem. Hiszen nem olyan nehéz felejteni, nem? Hát Malik… Ezt alaposan benézted.
 
-          Zayn Malik? – kérdezte egy újságíró miközben elhagytuk az Arénát…


/Hilary/

Telefonom rezgésére lettem figyelmes. Kikaptam a zsebemből és egy pillanatra elfordultam Steven-től. Zayn üzent. Kezem megremegett és félve olvastam el ez üzenetet, majd kifújtam a levegőt. Szórakozik velem! Hirtelenjében ideges lettem és dühös. Már több, mint egy hónapja elment és azóta még csak nem is üzent, aztán félvállról küld nekem egy „Hiányzol. xx” SMS-t. Nem! Nem lehetek gyenge és nem vallhatom be, hogy mennyire jól esett ez az SMS-e, nem tehettem, hiszen akkor újra piszkosul hiányozni fog. Kedvesen rámosolyogtam Steven-re és folytattam vele a beszélgetést.


/Zayn/

Korán reggel hangos ébresztéssel keltettek a srácok engem és Harry-t. Esküszöm legszívesebben felképeltem volna őket egyesével és mind megrugdostam volna. Élő halottként keltem fel és nehezen nyitottam ki a szemem. Magam előtt láttam Louis-t egy hatalmas vigyorral a képén, nem tudtam minek örül ennyire, de nem is érdekelt. Aludni szerettem volna és ebben senki nem akadályozhat meg.
 
-          Boldog Karácsonyt! – üvöltött Lou. Szemeim kipattantak és, villám sebességgel ugrottam neki Louis-nak.
-          Boldog születésnapot, hééé! – kiáltottam rá. – Már olyan öreg vagy! – veregettem vállba.
-          Úgy van! Juttasd eszembe. – kacsintott rám.

Bár Karácsony volt és ennek tetejében még Louis születésnapja is, valahogy mégis pecsétet nyomott a hangulatunkra az, hogy nem lehetünk a családunkkal és a szeretteinkkel. Úgy döntöttünk ezt a két ünnepet egymással ünnepeljük meg és nem szomorkodunk. Félig meddig sikerült is, bár Harry a fél napot végigbeszélte a családjával, ahogy Liam és Louis is. Mi Niall-el nem beszéltünk annyit, mint ők hárman.  Csendesen bámultuk a szobában felállított karácsonyfát és hangosan sóhajtottunk.
 
-          Szeretném, ha a következő évben nem erre az időszakra teszik a turnét. – nevetett fel Harry.
-          Én nem szeretném, hanem akarom! – röhögött Louis.
-          Ajándékok? – kérdeztem, halkan hiszen ez egy fontos mozzanata a Karácsonynak.

--------------------------------------------------------------

Túlélve minden ünnepet, amit jobb esetben nem így töltöttünk volna, és túlélve minden koncertet, amit jobb esetben boldogabban csinálunk végig, egészen jó hangulatban vonultunk a reptérre és izgatottan vártuk, hogy végre hazaérjünk.


/Hilary/

Az idő úgy pereg mint egy gonosz kis naptár, ami egy napot egy hétnek értékel. Kettőt pislogok és már 2013-at írunk. Létezik ilyen? Hogy éltem én túl az előző évet? De az ilyen kérdéseken már mind felesleges gondolkodni, hiszen  új év, új remények, új ismerősök. Minden rendben volt az életemben. Voltak barátaim, akik a csekély idő alatt is nagyon közel kerültek hozzám, volt lakásom, egy második helyen, hisz a régi lakásomban nem tudtam volna maradni. Azóta nem is jártam ott. Képtelen lennék újra elmenni és szembenézni a történtekkel.

Jó hatással volt rám, hogy Új Évkor Hel-el, Anthony-val és Steven-nel voltam. Sokat nevettem és nem foglalkoztam a dolgokkal, amik miatt szomorú lettem és keserű. Dolgoztam, azaz volt pénzem és egyszerűen mindent jónak éreztem. Én, igen. De a hölgy, akihez járok pszichológushoz, nincs igazán lenyűgözve a lelki állapotomtól.
 
-          Miss North, én nem viccből mondom önnek, hogy a folyamatos tagadás és mosolygás nem segít a problémák megoldásában.
-          De nekem semmi problémám nincs. – vigyorodtam a nő képébe.
-          Nem vagyok meggyőződve erről. Sőt, én az ellentétét látom a mozdulataiban, a beszédében és a tetteiben. Maga felejteni akar, de nem értem miért! – belelátott a lelkembe és könyörtelenül kimondta azt, amit látott. Minden szava egy kegyes igazság volt a lelkem naplójából.
-          Mert egyszerűbb nem foglalkozni a múlttal és csak a mának élni, hogy, ami anno fájdalmat okozott az most olyan legyen, mintha meg sem történt volna. – pislogtam és a kezeimet bámulva mondtam. A tőlem idősebb hölgy csak hümmögött egyet és kedvesen mesélt nekem erről az állapotról.
-          Tudja, nem minden rossz dolog rossz. Önnek az rossz, amit annak is hisz, de ha jobban belegondol, akkor megváltozna a véleménye ezekről a rossz dolgokról.  Mindenki életében van mélypont, amit sosem fog elfelejteni és amit, sosem fognak vele elfelejtetni. Az ember nem tud felejteni, ezt jól jegyezze meg. Az ember csak tanulni tud, hogy a rossz dolgokból jót csináljon, hogy megtanulja pozitívan látni még a kellemetlen  dolgokat is. Itt lenne az ideje, hogy ne tekintsen minden negatív dologra az életében fájdalmasan, hanem meggondoltan. – vett nagy levegőt a nő. Várt pár pillanatot, hogy átgondoljam és felfogjam, amit mondott, majd amikor látta, hogy nem fűzök a monológjához választ folytatta. – Semmiképp nem kell elfelejtetni magával a fiút. – mondta halkan, de biztosan. Bár minden szava belém hatolt, ez a mondat különösen. – Mindennek oka van. Nem hiába alakult úgy, hogy neki el kellett mennie, hogy itt kellett hagynia Önt. De, ahogy mesélte nekem, vissza fog jönni. Akkor meg miért akarja még a gondolatát is kiűzni magából, ha tudja, visszajön? A szerelem nem jár fájdalom mentesen. Ha semmit nem áldoz fel azért, hogy meg maradjon a kettőjük közötti kötelék akkor ne várja majd el, hogy a fiú magához jön vissza és nem csak „haza” jön vissza. Ő feláldozta a magával való együttlétjét, ami talán a számára az egyik legfontosabb dolog. Nem is merem Őt, csak halottam róla magától, de Hilary figyeljen rám! Miért akar magának keresztbe tenni? – elgondolkodtam. Valóban magamnak tennék keresztbe és talán nem is Zayn rontja el a dolgot, hanem én a negativizmusommal?

Fájdalmasan lépkedtem hazafelé és folyamatosan a nő szavai jártak a fejemben.  Minden döntésünk előtt elérünk egy hosszú út végére, aminek a végén van két ajtó. Egy jó egy rossz választás. De én nem hiszek a rossz ajtó átkában. Hiszen ha én nem választom azt az ajtót, még lélek voltomban, hogy árva legyek, ma nem ismerném Zayn-t, Helena-t. Jobban mondva, minden rossz ajtó egy másik jó ajtóhoz vezet vissza…

Hogy ne legyek egyedül (lelkileg), mert bárhogy nézem, fizikailag így is úgy is egyedül töltöm az éjszakát vettem egy újságot. Bár csak felesleges munkaként tekintek a petyka rovatokra, és miattuk  vágnak ki száz meg száz fát, de ma mégis  vettem egyet, mert be kell valljam azért érdekesek is részben.

Hazaérve érdeklődve olvasgattam a cikkeket, majd szemem megakadt egy oldalon. Természetesen a sors sodorja elénk ezeket az apró mozzanatokat és én magam is csak véletlenül vettem egy olyan újságot, amiben éppen Zayn-ről írnak. „Véletlen” …  Bár annyira nem akartam elolvasni – gondolta az angyali énem – de mégis csak el olvastam, mert majd kifúrta az oldalam a kíváncsiság – győzött az ördögi énem.

A betűket bújva csak lényegtelen „mű” szöveget olvastam, amit csak azért nem hittem eredetinek, mert már halottam az öt fiút élőben beszélni. A leírtakban vagány, flegma, sznob kisfiúk, akik elsődleges feladat az éneklés és a jótékonykodás. A saját véleményük, gondolatuk elveszik a jól megszerkesztett szövegben. Zayn szavai üresek voltak, de egy részben, amikor a „csajokról” kérdezték, valahogy átjött amire gondolt. „ Nem vagyok kapcsolatban, viszont szerintem egy embernek sincs olyan állapot az életében, amikor ne kedvelne, vagy ne tetszene neki úgy valaki. Igen, nekem is van aki tetszik, akit kedvelek, de a többi már magánügy.” Mosolyogva olvastam végig a cikket, majd bólintva tettem vissza az asztalra az újságot. Mára már elég információt vettem magamhoz, így sem fogok este nyugodtan aludni…


/Zayn/

Anglia. A maga fenségességével tárult elénk amikor végre (végre, végre) hazaérkeztünk. Vakuk kattogása borított el mindent, de még ez sem zavart minket. Mind az öten egy emberként szálltunk be az autóba, ami minket hazavitt. A boldogság az egyetlen jelző a lelki állapotomra, mert bárhogy is szeretném kifejteni, hogy mit is érzek ilyenkor, lehetetlen.

-----------------------------------------

Nem voltam ideges sem izgatott, csak egyszerűen boldog. Hilary lakása felé tartottam szélsebesen George taxijában, aki addig mesélt nekem, ameddig oda nem értünk. Megkértem George-t, hogy ne menjen el ameddig meg nem győződöm róla, hogy itthon van-e. Természetesen semmi nem ment úgy ahogy elterveztem, hiszen amikor felcsengettem egy ismeretlen férfi szólt vissza a kapucsengőből.
 
-          Itt nincs. – fújtam ki a levegőt reménytelenül. – És nem is lesz itt.
-          Szerintem Helena-tól megtudhatod, hogy hol van. – gondolkodott George, majd felajánlotta, hogy elvisz engem Helena-hoz.

Semmit nem tudtam felőle, semmit nem halottam róla. Most meg kéne lepődnöm, hogy már nem ott lakik ahol lakott? Nem. Egyértelműen nem.
 
-          Zayn! – mosolygott rám Hel. Csak bámultam bele a kék szemeibe és türelmetlenül vártam a választ. – Elköltözött, de nem vagyok benne biztos, hogy szeretné, hogy tudd hová ment.
-          Mi van? – kérdeztem kissé meglepetten.
-          Ömm, hát végül is nem tudom. – túrt bele a hosszú szőke hajába. – Jól van! Elmondom. – fújta ki a levegőt, majd egy lapra leírta én pedig gondolkodás nélkül siettem a címre. Miután elköszöntem Hel-től és már a taxi ajtaját csaptam be láttam, ahogy egy raszta hajú srác lobog be az udvarra.
-          Ő kicsoda? – kérdeztem George-tól.
-          Valami Anthony, többet ne kérdezz , mert én sem tudok. – sóhajtotta, majd beindította a motort és már indultunk is …

Anthony

Steven