8. Rész - Problémák

Mosolyt :) Meghoztam nektek a 8.részt, amit nagy kínok között írtam meg. Őszintén mondom, szerintem szinten aluli lett ez a rész, szóval várom a véleményeteket! Őszintén szeretném tudni, hogy mit gondoltok! 8 komi után következő rész :)))  

-          Van egy jobb ötletem. – suttogtam a hajába és a kezénél fogva húzni kezdtem…

Egyenesen az ablakhoz vezettem, ami bár elő pillantásra nem mutatott semmi érdekeset jobban megnézve egy másik világ. Hilary szélesen elmosolyodott és megölelt. Állam a fejére támasztottam és mély levegőt vettem. Boldog voltam. Boldog… Igazán és semmi átfedés nélkül. Csendesen szuszogtam és gyönyörködtem az esti fényekben. Szívem hevesen dobogott, és bekövetkezett a hatalmas változás az életemben. Szerelmes lettem. Szerelmes egy kincsbe. Egy felfoghatatlan érzés járt végig és mosolygásra késztett. Még szorosabban magamhoz öleltem Hilary-t és az állam a fejéről a vállára emeltem.
 
-          Gyere. – fogat meg most ő a kezem és bevezetett egy szobába.
-          Ömm.. – köhintettem egyet, amikor megláttam, hogy a hálószobájában vagyunk.
-          Mindjárt jövök. – suttogta, majd belépett a fürdőszobába.

Kellemetlenül éreztem magam, hiszen egy számomra felbecsülhetetlen lány szobájában ülök, most először. Lassan helyet foglaltam az ágyán, aminek erős kamilla illata volt, majd kilépett az előttem lévő ajtón egy szende szellő, lassan mellém libbent és leült. Halványan rám mosolygott és bohókásan elnevette magát, mit sem sejtve arról, hogy bennem mekkora feszültség van.
 
-          Azt hiszem… Ma nekem kellesz téged megszánni egy pólóval. – mosolygott rám.
-          Szerintem nem egy méretet hordunk.
-          Szerinted. – kacsintott rám, majd előhúzott egy fehér ujjatlan trikót.
-          Nekem? – kérdezte meglepetten és félénken néztem rá.
-          Csak most, csak ma, csak neked. – mosolygott majd egy puszit nyomott az arcomra. Felnevettem és megköszöntem.

Elvonultam tusolni, hogy azért mégse koszosan aludjak. A víz tisztító hatással volt rám és segített az érzelmeimet  helyére rakni. Nem tudtam normálisan a tükörbe nézni, mert nm csak egy fiút láttam a tükörben, hanem saját magam.  Zayn-t! Megtaláltam, ami elveszett!
 
-          Kész. – léptem ki az ajtón én is, és egy balett mozdulat kíséretében mutattam meg magam.
-          Csinos. - bólintott Hilary. Pár pillanatig csak néztem rá értetlenül, ő pedig elgondolkozott azon, hogy az előbb mit is mondott. – Akarom mondani… Jól áll. – mosolyodott el. Karjával intett nekem, hogy bújjak mellé az ágyba, én pedig így tettem. Mit éreztem? Hát mit is érezhettem… szerintem nem nehéz kitalálni.

--------------------------------------------------

Elgondolkodtató, hogy milyen hamar elmúlik minden körülöttünk és pár perc alatt képes búcsút inteni az ősz és utat enged a télnek, hogy az megfagyassza a világot és egy kis időre pihentesse azt. Egy este alatt cserélt helyet a két évszak és mire kinyitottam a szeme már a tél üdvözölt az ősz helyett. December. Mély szippantással köszöntöttem én is, de a megszokott hideg talán kissé fagyos levegő helyett egy kellemes kamilla illat csapta meg az orrom. A kamilla virág lágy és egyszerű, de mégis magával ragadó, mint Hilary. Nem hiába van neki és az egész környezetének kamilla illata. Talán az embernek olyan az illata amilyen a személyisége. Meghatározó dolog, hogy egy embernek milyen illata van, hisz ki ne szeretne olyan embert megölelni akinek friss, édes vagy éppen vad illata van.
 
-          Még mennyi idő? – kérdeztem Hilary-t türelmetlenül az ajtóban állva.
-          Mindjááááááárt …. Kész! – állt meg előttem én pedig szemeim rajta legeltetve, csak elmosolyodtam.
-          Igazán szép. – tűrtem el egy kósza hajszálat az arcából. – Tetszik a rúzs és a sapi. – kacsintottam rá. Fergetegesen állt neki a vörös rúzs, amitől olyan rejtélyes lett , de a fehér pulóver kiegyenlítette a rejtélyességet és az édességet. Egyszóval pont jó.
-          Hogyan megyünk oda? – kérdezte Hilary, miközben a cipőjét húzta fel. Útban voltunk George lányának a születésnapjára.
-          Taxival… - tártam szét a karom. – De ma kivételesen nem George-t fogom megkérni.
Mosolyogva vásároltuk meg az ajándékot a még számunkra ismeretken ünnepeltnek, aki olyan szerencsés, hogy a születésnapján esik le az első hó.
-          Nézd. – kiáltott fel Hilary, majd levette a hajára hulló hópihét. – Havazik.
-          Gyönyörű. – néztem rá. Csak rám pillantott és kedvesen elmosolyodott. Közel léptem hozzá és forrón megcsókoltam.  A hó egyre jobban és jobban kezdett esni én pedig csók közben is mosolyogtam.
-          Mennünk kell. – vigyorodtam el. Megfogtam a kezét, majd megvártuk a taxi-t ami elvitt minket a címre. 

Erősen szorítottam Hilary kezét, aki rám is szólt, hogy ez már fáj neki és közben nagyot nevetett. Nem tehetek arról, hogy inkább a hátamon vinném, hogy nehogy valami baja legyen! Védelmezni szeretném, de lehet, hogy túlzásba viszem. Lehet…
 
-          Jó napot! – léptem be egy ajtón. Kisebb társaságot láttam magam előtt, majd megpillantottam George-t.
-          Mr. Malik és Mrs. North. – közeledett felénk mosolyogva a köpcös férfi. – Örülök, hogy eljöttetek.
-          Ahogy ígértük. – mosolyogtam a férfira. – Az ünnepelt? – kérdeztem kíváncsian.
-          Helena! – kiáltott George, majd nagy padlónyikorgás közepette egy fiatal szőkés barna hajú lány kocogott elénk arcán egy hatalmas mosollyal. 
-          Szervusztok. – nyújtotta felénk a kezét. Elképesztően kékek voltak a szemei, amiktől más esetben valószínűleg halálra rémülök, de egy kedves mosoly kíséretében még a félelmetes kék szempár is kedvesnek tűnt.  – Helena Linn. – mutatkozott be. Ismerős volt ő maga és a hangja is, mivel már volt vele szerencsém találkozni.
-          Mi már ismerjük egymást, de azért bemutatkozom, Zayn Malik, és Ő itt Hilary North. És…. – csodás szünetet tartottam és rápillantottam Hilary-ra , aki természetesen vette a lapot.
-          Boldog születésnapot! – kiáltottuk egyszerre.
-          Köszönöm. – nevetett fel Helena. – Igazán köszönöm. –nevetett még mindig. Igazán szimpatikus lányka.

Helena Linn

Nagyjából megismerkedtünk a Linn családdal és ezzel teljesen elnyertem George barátságát. A nap vége felé még teljes töltettel pörögtem és szerettem volna Hilary-t bemutatni a fiúknak normálisan. Helena-val nagyon jól összebarátkoztunk, és simán elmenne Louis testvérének. Ennyire pozitívan és őrülten csak ő tud Helena-n kívül viselkedni és gondolkodni. Elköszöntünk mindenkitől és egy „irány Harry lakása” mozdulattal furikáztattuk magunkat Harry-hez.
 
-          Óóóó! Fiatalság. – köszöntött minket mosolyogva a göndör srác. – Gyertek beljebb.

Harry egy mindig mosolygós és extra elveteműlt srác, akit ha már csúnyán szeretnék  fogalmazni az apácák elkerülnek. Harrynél általában a kupi a megszokott, de most valahogy rend volt. Nem stimmel nekem a dolog mivel, bármennyire is koncentráltam nem tudtam hova tenni ezt a tisztaságot.
 
-          Vársz valakit? – kérdeztem tőle.
-          Jó szemed van. – biccentett felém. – Csak a szokásos.
-          Szokásos? – kiáltottam rá csendesen. Ne kérdezzétek hogyan kiáltottam csendesen… de a lényeg, hogy csendes volt…
-          Valamivel fel kell dobni a napot. – nevetett fel kínosan.
-          Harry! Előttem ne játszd meg magad! Mi a bajod? Milyen szokásos?
-           Zayn. Én örülök, hogy te megtaláltad Hilary-t. De én nem fogom hagyni, hogy odalent begyepesedjek, mert „jajj, kéne egy biztos nő az életembe, nem pedig az egyéjszakások”… Nem ez a típus vagyok, te is tudod.
-          De ez sem a te stílusod. – ráztam meg a fejem. – Csak próbáld meg valamelyiküket értékelni, nem pedig „használni”.
-          Ne akarj nekem bűntudatot okozni kérlek! – rázta meg Harry a fejét és a hajába túrt.
-          Csak inkább az agyad gondolkodjon és ne a …. – köhintettem. Harry vette a lapot és csak bólintott egyet. Miközben mi beszélgettünk Hilray, Harry  képeit nézegette.
-          Ezeket te csináltad? – kérdezte.
-          Igen. – lépett mellé Harry. – Már régen.
-          Ezek nagyszerűek Harry! – mélyedt el Hilary a képekben.
-          Köszönöm. – Hilary arca megenyhült, szemei pedig teljesen belevesztek a képekbe. Tudtam, hogy Harry szeret fotózni és azt is, hogy büszke a fotóira. De sajnos mostanában nem igazán van rá ideje.

Már az elején közölték velünk, hogy nem sorolhatjuk a hobbinkat a karrierünk elé. Akkoriban még csak azt mondtuk, hogy „Ugyan! Mi a hobbinkból csináljuk a karrierünk!”. Ez igaz is. De az embernek nem csak egy hobbija van! Mi mindent feldobtunk egyért, és örülök neki, hogy ezt az egyet választottam a sok közül. Vannak nagy és kis döntések. Valaki az orrpiszkálás és a csúnya beszéd között dönt, valaki pedig az éneklés és a fotózás között.

---------------------------------------------

A dolgok mostanában gördülékenyen és simán jöttek, mentek most pedig elérkezett a nehéz dolgok ideje. Holnap utazunk Amerikába, én pedig nem mondtam Hilary-nak egy szóval sem az utat. Apropó, ez eltel egy hetet végig vele töltöttem és még jobban szeretem, mint eddig. Minden nappal egyre jobban és jobban. Hol nála hol pedig nálam töltjük az éjszakákat. Bemutattam Hilary-t a srácoknak, és meglepő módon jól fogadták. Talán arra számítottam, hogy felfogják, üdvözlik és aztán el is felejtik, de nem így történt. Liam régi ismerősként fogadta, Harry úgyszintén, Niall nem emlékezett rá… De után 1 órán keresztül beszélgettek, majd Louis mutatkozott be, egy cifra mondattal, amiből Hilary sajnos nem vett ki túl sokat, így inkább én mutattam be őket egymásnak.   
 
-          Szia. – köszöntöttem Hilary-t az ajtóban. – Helena? – kérdeztem a lány hol létéről mivel a mai napot vele és Harry-vel töltjük.
-          10 perc és itt lesz. – mosolygott kedvesen és egy puszival üdvözölt. Elpirultam, bár már meg kéne szoknom a „puszis köszönést” de nála sajnos nem sikeredik.
-          Megjöttem. – kiáltott ránk Harry és hátulról meglökött így megcsúsztam és egy tökéletes hanyatt esést mutattam be.
-          Úristen! – ugrott mellém Hilary. – Harry!
-          Kutya baja! – kacsintott rám. – Mit várunk? – vágta zsebre a kezét és előre hátra kezdett dőlöngélni.
-          Kit várunk. Egy ismerősünket. – rázta meg a fejét Hilary. Nos igen, kicsit nehezen szokta kezelni Harry lazaságát… vagy flegmaságát.
-          Itt vagyok! – kiáltott Helena nekünk, majd egy piszit küldött az apjának a taxi felé. – Bocsánat. – állt meg előttünk, majd érdeklődve tekintett Harry felé.  – Szia. Helena vagyok. – mosolygott  kedvesen Harry-re.
-          Ja, szia. Harry. – bökte neki oda. Mi Hilary-val csak nagyra meresztettük a szemünket és értetlenkedve néztünk Harry-re.  Az első pillanattól fogva feszült volt a levegő, nem csak Harry és Helena között, hanem köztem és Hilary között is. Nem mondtam neki a holnapi utat, de valahogy még én sem fogtam fel.

Vidám Parkban voltunk, aminek már a nevében is benne a van, hogy „vidám”. Nekünk viszont sehogy sem jött össze ez az érzés. Nem tudom, hogy miért de Harry és Helena végig piszkálódtak, beszólogattak egymásnak és nem voltak hajlandóak egymás mellé ülni, sehol. Hilary-val olyanok voltunk, kint két dajka, akik folyamatosan a két veszekedő 8 éves közé állnak.
 
-          Na ebből elég volt! – állt meg Hilary a hullámvasút előtt. – Te oda! – mutatott az egyik ülőhelyre, és Helena le is ült. – Te, pedig mellé! – fogta meg Harry karját, akinek az arcán csak egy meglepett mosoly volt.  – Zayn.. – fogta meg a kezem.  – Mi a baj?
-          Semmi! – furdúltam el, hogy ne kelljen azokba a gyönyörű szemekbe néznem.
-          Zayn! – ismételte a nevemet, én pedig megremegtem, hiszen elindult a hullámvasút és erősen kapaszkodnom kellett, mivel nem nagyon rajongtam az ilyen dolgokért.
-          Ne érj hozzám! – ordította Helena miközben egy 360 fokos fordulat állt előttünk. Előre nyúltam és meglöktem Harry vállát, hogy bármit is csinál fejezze be!  Ilyen kavarodásban kellett nekem valami értelmes dologgal elődrukkolnom, hogy miért is tűnök el hónapokra…