24. Rész - There's Nothing More Than Empty 2/1

Mosolyt! :)

Itt vagyok, itt vagyok... de csak a fejezet felével. Nem volt képem egy teljes résznek nyilvánítani, mivel TÚL rövid az én elvárásaimnak :) holnap is jelentkezem, hiszen kapott a blog egy díjat, pontosabban a #kilencedik díjat, ééés a közvélemény kutatás eredményével, még van egy kis idő szavazni! :) 

A szavakat amiket írtatok MÉG MINDIG nem raktam bele, mert elfelejtettem. Bármennyire is szégyenletes ez történt. De a 25. részben már tálcán szolgálom, hiszen nagyon megfogták a fantáziám! :) Köszönöm a kreativitást, és most is elmondom, hogyha valakinek van még ötlete a szavakhoz, akkor írja bátran! :)

Rólam annyit, hogy érzelmi hullámok hada támadt le és fuldoklok közöttük, de inkább ez legyen mint a nagy üresség.
Bocsánat, hogy nem válaszolok a kommentjeitekre, de nem kerülök géphez annyiszor amennyiszer szeretnék, mivel nálunk nem csak én használom és laptop-pal még nem szánt meg az Isten... Másrészt most nem tudtam képet csatolni, mivel anyukám a hátam mögött kiáltozik nekem, hogy siessek... tiszta terror :D :)

Jó olvasást! :)

ZENE

Helena

-          Biztos! – vágtam rá bátran… 

-          Gyere csak- fogta meg a kezem és lassan maga után kezdett húzni a fürdőbe. Tagadhatatlan, hogy a gyomrom furcsa dolgokat produkált, amik nem voltak az ínyemre. Harry meleg kezei az enyémeken voltak és sűrűn megszorították azt. Mit is művel? Egyenesen bevezetett a sötét szűk helyiségbe és nem tett semmit. A sötétség még sosem volt ennyire intenzív körülöttem, eddig mindig ügyeltem rá, hogy legyen egy kis fényforrás. De most, csak a koromfeketeséget láttam magam körül. Lélegzetem minden egyes pillanattal egyre gyorsabb és gyorsabb lett. Harry lassan elengedte a kezeimet, ami elvágta nálam a tűrés határát.

-          Mit művelsz? – kérdeztem remegő hangon. Bal keze a csípőmön pihent, és bármennyire is szerettem volna magamról lelökni, túlságosan is féltem attól, hogy egyedül maradjak ebben a pokolban. Éreztem Harry leheletét a nyakamon, kezdtem ideges lenni a közelségétől, így lassan a mellkasára tettem a kezem és óvatosan eltoltam magamtól. Csendesen felkacagott, talán érezte, hogy reszketem, talán csak a kialakult helyzeten szórakozott ilyen jól, amit ő teremtett. – Ne-nem kapcsoljuk fel a vi-villanyt? –akadt el a szavam minden egyes pillanatban. Nem tudtam ellene semmit tenni. Túl sok dolog befolyásolt kívülről, ahhoz, hogy hű tudjak maradni a személyiségemhez.

-          Nem – kaptam meg a tömör választ. Hangja mély volt és dörmögős. Nem ment a közelemből, egy kicsit sem hátrált én pedig kezdtem erős késztetést érezni, hogy szorosan hozzá bújjak. Harry tudja, hogy-hogy kell velem szórakoznia, és lemerem fogadni, hogy élvezte ezt a helyzetet. Viszont én teljesen kikészültem tőle, így a kis ijedt énemet egy pillanat alatt hagytam faképnél és vérszemekkel (amiket bár nagyon jól tudok imitálni a sötét miatt nem tudtam velük hencegni) vérfagyasztóan próbáltam Harry-re mereszteni.

-          Azonnal engedj el… nevetséges ez asz egész mi a szarnak állunk itt? – förmedtem rá gondolkodás nélkül, ő pedig - bár nem láttam – biztosan mosolygott. Rettenetesen arrogáns és ez az egyik olyan jellemzője, ami teljesen magával rabol.

-          Nyugi van – szólt le teljesen lazán a testem pedig megfeszült, ahogy halottam a hangját. Egyszerre érzetem azt, hogy ellökném magamtól és azt, hogy… hogy megcsókolnám. Kár is tagadni ezt az egészet.  – Itt én vagyok a sértett – tette a fejét a vállamra.

Lélegzetem áttért a nem normális fázisba, de Harry manipulált a lelkiismeretemmel, így nem tudtam mit tenni ellene. Kezeimet a hátára tette és elengedve őket a sajátjait a derekamra csúsztatta. Baráti ölelésnek látszódhatott volna de mind a ketten tudtuk, hogy ez nem egy baráti öleléls, ez annál sokkal több. Visszagondolva talán az első tettem, amit Harry-vel csináltam volna, azaz, hogy kanyarból leköpöm. De nem tettem és talán jobban is jártam. Csendesen dúdolni kezdett lassan és dallamosan, de nem tartozok azokhoz az emberekhez, akik a romantikus tábort erőltetik ezért csak fanyarogva nevetni kezdtem. Harry egy pillanatra abbahagyta a dúdolást, majd belekezdett egy másik dalba. Halkan énekelt hozzá, tetszett. De a komolytalanságom talán a korommal járt együtt, talán csak véletlenül jutott eszembe az, hogy most hány ember szeretne a helyembe lenni. Hirtelen beugrottak a fejek elém, amint valaki meglátja Harry-t és azzal a veszélyes „eltaposok mindenkit, aki az utamba kerül” fejjel néznek és közelednek felénk. Kis kuncogás hagyta el a számat, amire Harry újra befejezte a halk dúdolást a vállamon és fejét is felemelte.

-          Van olyan dolog, amit te szeretsz, esetleg értékelsz, vagy netán-netán nem gúnyolsz ki? – kérdezte viccelődős hangon. Újra elnevettem magam, hiszen valóban furcsán jött ki a helyzet.

-          Azt hiszem, hogy nagyon is értékelném, ha megbocsátanál nekem, és körülbelül egy vagy akár két percig még szeretnélek is, ha elhinnéd nekem, hogy nem gondoltam komolyan- mosolyogtam bele a sötétségbe.   

-          Hiszed?

-          Tudom – zártam le gyorsan a témát, mert féltem, hogy valami olyat húz ki belőlem, amit nem szeretnék. – Szóval?

-          Lógsz nekem egy fagyival- csúsztak le a kezei a derekamról a kézfejemig. Egyik kezével elengedte az enyémet és kinyitotta az ajtót. Míg a friss levegő megváltásnak bizonyult a fény kiégette a retinámat. Szorosan összeszűkítettem a szemeimet és vigyorogva takargattam őket a fény elől. – Fáj?- kérdezte Harry viccesen tőlem én pedig nevetgélve bólintottam egyet neki. Az ő szemeim is hunyorítva fogták fel a fénysugarakat, de mintha ő már edzettebb lett volna ebben.

Niall

Fájdalmasan fogom a fejem és gyötrődöm a gondolkodás minden egyes percében. Mi a fene történt? Még mindig ez a legfontosabb kérdés a fejemben, hiszen csak erre nem kaptam választ sehonnan. A dolgok túl gyorsan történtek, így nem volt időm mindennek érdemes helyet biztosítani az elmémben. Olyan most a fejem mint egy nagy gyümölcssaláta. 

Örök hálám a srácoknak, hogy nem estek nekem a kérdéseikkel, mert még magamnak sem tudok választ adni. Minden szép tiszta és akár mesébe illő is addig, ameddig meg nem jelent Amy vőlegénye, akit bár láttam már láttam, mégsem ismertem, mint ember. Távolról első benyomás talán, az, hogy ő tartozik azokhoz az emberekhez, akikkel csak akkor barátkoznék, ha muszáj lenne, de mégis kedves arca van. A testfelépítését egy kigyúrt testépítőjéhez hasonlítanám, és a két szó, amit az incidens előtt váltottam vele, valahol a tudatalattimban ráragasztott egy „izomagy” jelzőt. Ez mind, mind előítélet, de van valami abban, hogy nem mindig csal a látszat. Most biztosan nem csalt!

-          Nahát, nahát… - egy hang csapta meg a fülem. Hirtelen megfordultam és két haraggal teli szempárral találkoztam. – Gondoltam, hogy nem csak barátok vagytok…

-          Martin – csuklott el Amy hangja. Lassan megfordultam és kicsit vonakodva néztem az agresszív férfi szemébe.

-          Figyelj csak ide… - kapott el a kapucnimnál foga, lábaim hirtelen hagyták el a földet és még reagálni sem volt időm, mert rögtön az izzó szemeibe kényszerültem nézni - … nem veheted el őt tőlem! Mit hiszel, hogy mindent megkaphatsz mert egy kis tini banda selyempofija vagy? He? Nekem meg kellett érte dolgoznom, és kibaszottul nem tud érdekelni, hogy most mit érzel, mert most ő az enyém! Megértetted öcsisajt? – értetlen voltam és nem ijedt. Nem, az nem voltam mivel nem volt mit veszítenem.

-          Martin állj le! Ő a legjobb barátom!- nyúlt Amy a fiú keze felé de az egy könnyed mozdulattal arrébb lökte a lányt. Szemeim nagyra meresztettem amikor láttam, hogy Amy nekicsapódik az ajtónak.

-          Ebből te maradj ki! – ordított rá a feketéshajú férfi arca egyre eltorzultabb lesz .Hevesen vettem a levegőt és csak meredtem Amy-re, aki fájdalmasan kapott a hátához.

-          Szereted őt? – kérdeztem tudatosan. Martin apró barna szemeivel megtalálta az enyéimet és haraggal teli pillantással jutalmazott.

-          Ő az enyém! – vágta rá agresszívan. Leszedtem a kezét a pulóveremről és csak lazán megráztam a fejem. Már magam a nyugodtságom is felnyomta benne a pumpát.

-          Megütötted- túloztam talán egy kicsit, hiszen meglökte, viszont még ez is sok volt.- Ennyire szereted?

-          Fogd be! – szűrte át a fogai közt. Amy alig láthatóan suttogta nekem, hogy „Ne, Niall”, de nem hagyhattam.

-          Szépen ki tudod mutatni az érzelmeid – kontráztam. Martin arca elsötétül és egy pillanatra még a futás lehetősége is jó ötletnek tűnt, de nem futamodtam meg. Ekkor csattant az arcomba egy kőkemény ököl, amit tudtam, hogy meg fogok kapni. Férfiasság ide vagy oda, nincs olyan ember akinek ne fájna ha orrba vágják. Könyörtelen és éles fájdalom hasított végig az egész arcomon. Kezem automatikusan a fájdalom gyökeréhez kaptam, majd vissza amikor sűrű vért véltem felfedezni a kezeimen.

-          Még jár a pofád? – ordított rám artikulálatlanul Martin, én pedig a szó fogytában – hiszen nem tudtam volna magamból mit kipréselni –csak elmosolyodtam és bólintottam neki.

-          Úristen! – lépett mellém Amy és segítőkészen vett elő a zsebéből egy zsebkendőt és letörölte a számra lefolyó vért. Pár pillanatig volt a közelemben mert a „kedves” vőlegénye elkapta a kezét és heves ordítozásban berángatta őt a házba. Én pedig pár perc várakozás után tehetetlenül elmentem.

Most pedig félek. Nem magam miatt, nem is az orrom állapota miatt, inkább Amy-t féltem attól a vadállattól, aki embernek hívja magát…. humoros. A lelkiismeret furdalásom az egekben járkál és onnan nevet rám, hiszen már minden lehetséges dolog megfordult a fejemben, hogy mit tehetett Amy-vel a „szerelmes” fickója.

Magamat nyugtatom, miközben nem tudom, hogy mi van Amy-vel? A gyomorom görcsben, és azt hiszem már tudom, hogy milyen a nőknek a hasgörcs, amikor a nehéz napokat élik meg…

23. Rész - All I Want You To Do For Me

 

Mosolyt! :)

Hatalmas elnézés, a késés miatt, de olyan zűrzavar támadt az én kis életemben, hogy minden szétesik körülöttem. Pár hír, amitől az én mosolyom csak nagyobb: 1. felvettek a Teleki Blanka Gimnáziumba Történelem tagozatra, 2. felvettek a Vörösmarty Gimnáziumba Dráma tagozatra, szóval én már biztos vagyok a jövőmben, ez már le van tudva :) Nálatok, hogy van a felvételi? :)

Hosszabbra terveztem ezt a fejezetet, de nem jött össze. A következő részt még holnap megírom és kedden, vagy még talán hétfőn hozom is. A szavakat, amiket írtatok még nem raktam bele, majd a következő be, de addig is írhattok még, ha van ötletetek :)

A közvélemény kutatás, hát nagyon vigyorgok rajta, hiszen egy véleményen vagyunk :P de még lehet szavazni! :)

 Köszönöm a türelmeteket, jó olvasást !

 Louis
Gyorsan felöltöztünk és bepattantunk mind a négyen az autómba és egyenesen arra a címre mentünk, amit Liam mondott…

 Nem arról vagyok híres, hogy gyorsan vezetek, így a fiúk nem igazán értékelték a tempót, amiben haladtunk. Egyre idegesebb lettem, mivel hátulról és az anyósülésről dirigáltak nekem, és közben mintha az aszfalt is az arcomba nevetett volna. Hogy is működik ez? Az irányít, aki vezet, vagy az, aki hót kényelmesen mereszti a farát az ülésben?!
-          Maradjatok már! Vagy ki lehet szállni és gyalog jönni – doboltam idegesen a kormányon és próbáltam a szokásomhoz hűen nyugodt maradni.
Hirtelen, mintha mindenkit leütöttek volna, még Lux is csendben ücsörgött Andy ölében. Meghallották volna, ami mondtam? Évente kétszer előforduló dolog, szóval boldogan vezettem tovább, de ugyan olyan ideges maradtam.
Pár háztömbbel odébb, már kezdtem elveszteni a reményt a címben, amit Liam lediktált, de az utolsó pillanatban megláttam Niall-t, aki egy újságpapírral a feje felett ácsorog. Az eső könyörtelenül esett és bár ez nem volt számunkra szokatlan a mostani égszakadás még minket is megrémített.
Niall, amint meglátta az autót gondolkozás nélkül eldobta az ázott és hasznavehetetlen pappírt, majd rohanni kezdett felénk.
-          Úristen – nyögte, és a hangja annyira rémült volt, hogy hirtelen jobban megijedtem attól, mint az ábrázatától.
-          Mi… mi… - fordultam hátra, hogy jobban szemügyre tudjam venni őt, de valahogy nem tudtam hová tenni az arca állapotát. Szemei beesettek voltak és piros vér éktelenkedett az orra körül. Haja a megszokott helyett feltűnően csapzott volt, ruhái pedig koptatottak.
-          Niall… hol voltál? – kérdezte Liam hatalmas szemekkel. Szóval akkor a telefonba nem mondott semmit sem.
-          Csak… – hunyta le a szemeit és a kezeit összekulcsolta, majd a térdére tette őket. – …vigyetek haza. Majd elmondom – zárta le a témát, mi pedig magunkba fojtva a kérdéseinket hagytuk Niall-t , mivel nem tűnt úgy, hogy ezt a témát feszegetnünk kéne. Minden porcikám tudni szerette volna, hogy mi okozta a sérüléseit, vagy, hogy, hol is volt, úgy éreztem magam mint egy lepcses szájú, pletykás lányka. Vagy inkább fiú… De minden esetre visszafogtam magam és nem engedtem a kíváncsiságom felülkerekedni rajtam.
-          Köszönöm- szállt ki Niall a hátsó jobb oldali ajtón. Még egy utolsó puszit nyomott Lux arcára, aki mosolyogva integetett felé, majd becsapta az ajtót. Megráztam a fejem és segítségkérő pillantásokat küldtem Liam felé.
-          Amy? – kérdezte halkan. A légkör megfagyott, mintha megtaláltuk volna a szénakazalban az elveszett tűt.
-          Hazavigyünk titeket? – kérdeztem Andy-től közben pedig Lux haját simítottam végig.
-          Neeem! – kiáltotta el magát a szőke fürtös csöppség és morcos vigyorral sandított az apukájára.
-          Sétálni akarsz? Esik az eső babám – nevetett a lányára Andy. Kicsit kikapcsolt az a felem, aki mindenben a mókát látja és a komolya dolgokat elfújja maga elől, hogy csak a szép dolgokra tudjon koncentrálni. Most csakis csak a 21 éves Louis bámulta maga előtt az apát és a lányát, ahogyan beszélnek, ahogyan megölelik egymást és egy hangos búcsúzásban, majd esernyőnyitogatásban kiszállnak a kocsiból.
-          Én is ilyen apuka szeretnék majd lenni – fordultam előre és merengve néztem Andy-t és az ölében felénk integető Lux-ot.



Zayn
Apró csókokat ejtettem el minden porcikáján, ami szabálytalan levegővételt eredményezetett nála. Kezemet összefontam az övéivel és visszatértem az szájához. Sejtelmes mosoly húzódott az arcomra amikor száját egy halk nyögés hagyta el.
-          Ne vigyorogj!- csitított el egy pillanat alatt és gyengéden végighúzta a kezét a mellkasomon, majd felvezette a hátamon. Már semmi sem állíthat le, már nem érzékelem a külvilágot csak őt. Kezem finoman bevezetettem a pólója alá és reménytelenül kerestem a melltartója pántját. Édesen csókoló ajkai megálltak a mozgásban, és szemeit félőn meresztette rám. – Zayn… - mondta elhaló hangon. – Ne, várj – suttogta nekem, majd eltolt magától. Elterültem az ágyon, halkan szuszogtam, hiszen már minden porcikám felkészült és már nem voltam képes leállni. A szükségleteimet régen hanyagoltam el ennyire, de semmi kincsért nem tennék olyat, amit megbánnék.
-          Mit csinálsz? – kérdeztem halkan, amikor megéreztem a kezét az övemnél. Óvatosan kattintotta ki és finom kezdte lehúzni rólam a nadrágom. – Hé, hé, állj meg! – kaptam el a kezét és felültem, hogy a szemébe tudjak nézni. – Még mindig nem vagy kész, ugye? – húztam egy féloldalas mosolyra a számat és teljesen biztos voltam a válaszában. Szemeit leszegezte, ami csak egyet jelenthetett. Mélyről kifújtam a levegőt és bármilyen nehéz is volt, próbáltam magammal megismertetni azt a tényt, hogy még várnom kell. – Csak miattam nem kell ezt tenned – vettem le a kezét a nadrágomról és féltően felemeltem a fejét. Szemei csillogtak, de nem mosolygott. – Beszélgessünk – csókoltam meg gyengéden.
-          Van olyan ember, aki el tudja intézni, hogy kitegyenek a bandából? – ült az ölembe és finoman a vállamra hajtotta a fejét.
-          Mi? – kérdeztem hirtelen. Testem megfeszült és az első gondolatom az volt, hogy honnan jutott ez az eszébe. – Figyelj! – simítottam végig a haján. – Ez a mi csapatunk a fiúkkal, és nem azoké, akik segítenek nekünk. Most gondolok én a manager-ekre, szponzorokra és mindenkire, akinek kis beleszólása is van. Nem vagyunk senkié! Az One Direction öt emberből áll, és nem négyből, háromból, kettőből és végképp nem egyből. Senki nem változtathat ezen, bármilyen indoka is van hozzá! – fejeztem be a monológomat. Hilary mélyen a szemembe nézett és széles mosoly kúszott az arcára.
-          Akkor megnyugodtam – végigsimított az arcomon. – Kérlek, had csináljam- csókolta meg a nyakamat puha ajkaival és keze újra a nadrágomhoz tévedt. Ajkaim beleremegtek a gondolatba és végig csak az járt a fejemben, hogy egy ilyen ajánlatot csak egy homokos utasít vissza. Ismét elkaptam a kezét aztán egy könnyed mozdulattal magamra rántottam.
-          Nem kell bébi – kezdtem el újra csókolgatni a mellkasánál. Nem szeretném, hogy ezt tegye, amikor tudom, hogy fél. Az idő minden sebet begyógyít és az ő sebe még nem gyógyult be, még kell egy kis idő.


Harry
Fejem vakarva zártam be magam után az ajtót és legszívesebben pofán vágtam volna magam, amiért előbb cselekedtem mint gondolkodtam. A fogkefém tanulmányozva szidtam a fürdőkabin tervezőjét, amiért ilyen kabint készített. A kíváncsiságom Helena felé egyre csak nőt bennem. Bár teljesen tisztában vagyok azzal, hogy csírájában el kéne fojtani minden érzést, amit kivált belőlem, egyszerűen lusta vagyok hozzá és sodródom az árral, ami nevetve visz magával.
Elkaptam a polcon pihenő parfümömet és begyakorolt mozdulattal fújtam magamra egy keveset belőle. Hanyagul ledobtam magam az ágyra és megpróbáltam nem elaludni. Szemeimet összeszorítottam és közben csak mondogattam magamban, hogy csak pihentetem őket.
Felhőtlenül és gondtalanul sétálgattam az álmok birodalmában és még csak véletlenül sem törődtem azzal, hogy elrontom ezzel a napomat. Már az ébredés határán táncoltam, amikor erős füstszag és sipákoló csörgés csapta meg a fülem. Hirtelen ébredtem fel, amitől kissé meg is szédültem. Rohanni kezdtem a konyha felé ahonnan sűrű fehér füst terjedt át a nappaliba. A konyhába beérve nem láttam tovább az orromtól, így bizonytalanul kezdtem előre haladni kinyújtott kezekkel. Szívem a torkomban ugrabugrált és semmi mást nem hallottam csak a tűzjelző hangos rikácsolását. A kezeim váratlanul beleütköztek egy testbe, és amit reflex szerűen magamhoz rántottam azt. Gondolkodás nélkül hurcoltam magammal ki a konyhából a nappaliba.
-          Eressz már el te vadállat! – ordította az arcomba Hel, aki eddig a karom ütögette, amiért kivonszoltam a füstből. – El kell oltanom a tüzet!
-          Nem neked kell! – ripakodtam rá és nem engedtem el a kezét. – Azonnal hívok segítséget! – húztam magam után, mármint csak próbáltam, hiszen megmakacsolta magát mint egy öszvér és nem mozdult. – Ne szórakozz! – néztem szigorúan rá, de a pillantásommal nem értem semmit. Kirántotta a kezét az enyém közül és egy szempillantás alatt visszarohant a konyhába. Kezem ökölbe szorítottam és utána rohantam. Kezeimmel megint a füstben kezdtem kutatni, de a füst csak egyre nagyobb és nagyobb lett, így már a köhögést sem tudtam visszatartani. Magam mellől ugyan csak köhintéseket hallottam, így magam mellé kaptam és kirántottam Helena-t újra a konyhából.
-          Állj le! – ordítottam rá torkom minden erejével, és éppen ekkor lépett be három beöltözött férfi, akik minket kiküldve a szobából a poroltóval kezdték eloltani a tüzet. Kilépve az ajtón fojtó köhögésbe kezdtünk mind ketten. A szálloda vendégei, akik velünk egy szinten voltak ijedten néztek minket, én pedig fél szemmel láttam, ahogy Zayn és Hilary felénk közeledik rémült arccal.
-          Mi a franc történt? – kérdezte Zayn a hátam veregetve. Lassan kezdett csillapodni a köhögésem és gyilkos tekintettel néztem a szőke lányra, aki Hilary kezei közt prüszkölt még mindig.
-          Esküszöm ez teljesen bolond – mutattam Helena-ra és hangsúlyom megütötte a magasat.
-          Ha nem viszel ki akkor simán eloltottam volna, minek kell beleavatkozni mindenbe? – förmedt rám hirtelen én pedig nem akartam hinni a fülemnek. Ezek után még mindig engem hibáztat? A büszkesége mindennél fontosabb neki, és lemerem fogadni, hogy még egyszer sem ismerte el, hogy nem neki van igaza és hibázott.
-          Ott fulladtunk volna meg mind a ketten! – kiáltottam rá és egy lépéssel közelebb kerültem hozzá.
-          Jobb lett volna, ha megfulladsz! – vette át a hangnememet, de amikor befejezte a mondatát, minden érzelem eltűnt belőlem.
-          Na de őszinték lettünk – emeltem meg a kezeim majd visszaejtettem őket magam mellé. Megvetően megráztam a fejem, majd sarkon fordultam és hátra sem nézve elvonultam. Fulladjak meg, mi?


Helena
-          Úristen… ezt most komolyan kimondtam? – fordultam körbe és kerestem az együtt érző pillantások de csak lenéző és szánakozó szempárokkal találkoztam.
-          Gratulálok hölgyem- szólt oda nekem egy idősebb férfi. Alapból biztosan vissza kiáltottam volna neki, hogy „ Semmi köze hozzá” vagy ha nagyon trágár és bunkó akarok lenni azt mondtam volna, hogy „ Kussolsz” . De ezt csak akkor ha nagyon elvetemült állapotomban lettem volna. De így, hogy még jogosan is mondta csak lehajtottam a fejem és bámultam.
-          Hel – lépett mellém Hilary és megölelt. – Jól vagy? – kérdezte tőlem kedvesen. Hálás voltam neki, amiért nem tett megjegyzést arra, amit Harry-nek mondtam.
-          Nem, nem vagyok – fújtam ki a levegőt és Zayn-re néztem, aki maga előtt összefont kezekkel ácsorgott. Kicsit tartottam attól, hogy mit fog nekem mondani, vagy, hogy mi a véleménye erről.
A férfiak akik helyettem (!!) oltották el a tüzet sértetlenül léptek ki az ajtón és kedvesen mosolyogva közeledtek felém. Két lehetőség volt amit reálisnak tartottam, az egyik azaz, hogy most vagy elvisznek valamilyen intézetbe ahol a legjobb barátom saját magam leszek négy fal között, a másik pedig az, hogy megveregetik a vállam, amiért a törlőrongyot ráejtettem a tűzhelye.
Egyik tippem sem nyert, mivel csak a kezembe nyomtak egy kulcsot, amin egy elég ellenszenves szám szerepelt és megkértek, hogy a lakótársammal együtt ideiglenesen tartózkodjunk abban a szobában. Nem lettem leszólva a szerencsétlenségem miatt, csak egy fejcsóválást kaptam, ami talán rosszabb is volt, mint egy letolás.
Egyedül ücsörögtem a kis lakosztályban, ami az utolsó szoba volt az egész szállodában. Kicsi volt, nyirkos és csak egy szoba volt benne. Nagyot sóhajtottam, mivel a bűntudat furcsán kezdett szorongatni. Egyáltalán nem gondoltam komolyan azt, amit Harry-nek mondtam. Nem vagyok hazug csak meggondolatlan, ami pont elég mindenhez.
Kopogtatást hallottam az ajtón és szuper sebességgel pattantam oda és nyitottam ki, gondoltam, hogy Harry lesz mögötte, de ahogy megláttam csak még jobban örültem neki. Viszont amennyire én örültem ő annyira leszart engem. Érzelemmentes arccal kikerült, majd bezárkózott a fürdőbe. Vagyis a lyukba amit fürdőszobának csúfolnak. Beletúrtam a hajamba és próbáltam nem utána menni és úgy tenni mintha sajnálnám, de ez egy nagy hazugság lenne, és bármennyire is tűnhet úgy kívülről, hogy nincs szívem, nagyon is van.
-          Styles? – kopogtattam be az ajtón. – Beszélni szeretnék veled – ráncoltam össze a homlokom és a szám is elhúztam. Nem kaptam választ, ami nem vette a kedvem semmitől.  – Itt akarsz aludni?  - kérdeztem kicsit vicces hangnemben, de amikor rájöttem, hogy most nincs itt az ideje a vicceskedésnek csak köhintettem egyet. Lecsusszantam az ajtó mellé és türelmesen ücsörögtem mellette. Néha-néha megszólaltam és közöltem Harry-vel, hogy még mindig itt vagyok és várom, hogy kijöjjön.
-          Beszéljünk – lépett hirtelen ki az ajtón én pedig már félálomból kaptam fel a fejem. Nagyokat pislogtam, mivel olyan fáradt voltam, hogy majdnem álltamban elaludtam.
-          Most félreteszem a büszkeségem és bocsánatot kérek, amiért azt mondtam neked, amit mondtam – próbáltam rámosolyogni, de féltem, hogy komolytalannak veszi a bocsánatkérésem, így magamba fojtottam a vigyort.
-          Ennyivel nem intézed el – rázta meg a fejét. Ő sem mosolygott, ami kezdett megijeszteni.
-          Akkor mennyivel? – szűkítettem össze a szemem és úgy vizslattam az övéit.
-          Biztos tudni akarod? – kérdezte most már féloldalas mosollyal. Kezeit a csípőmre tette és óvatosan közelebb húzott magához.
-          Biztos! – vágtam rá bátran… 

  

Nyolcadik Díj :)

Mosolyt! :) 

Nem, sajnos még nem fejezettel érkezem, de az is készülőben van:) Valószínűleg mókás lesz és nem érzelmes, mivel az én lelki állapotom is az :) (csak mellékesen megsúgom, hogy miért: a barátnőm visszajött Budapestre, mert Párizsba költözött még év elején, és valami fantasztikusan feldob, hogy vele bármit tudok csinálni:) ) Köszönök mindent :) 

A díjat köszönöm szépen Waverly-nek :) 

Szabályok:

1. Ha megkaptad a DÍJAT, készíts róla egy bejegyzést és tedd ki a fent látható KÉPET!

2. ŐSZINTÉN kell válaszolnod a kérdésekre!

3. Összesen 5 SZEMÉLYNEK kell tovább adnod.

4. Ezt egytől-egyig ÁT KELL MÁSOLNOD a lapodra, kivéve a válaszokat!

5. A díjat VISSZAFELÉ NEM LEHET adni! (Annak nem adhatod akitől kaptad, viszont többször is kaphatsz ilyen díjat.)

• A kérdésekre, már egy előző díjban válaszoltam, és mivel újat nem tudnék mondani ITT a link :) 

Akiknek küldeném! 

Alice♥ (StayStrong) 

Miss Sunshine 

fanni csokii

Butterfly girl 

Közvélemény kutatás eredménye!

Hát szépen fogalmazva piszkosul le lett szavazva, az, hogy találkozzanak, és most kérdezem én, hogy MIÉRT!? :P

 

Szerintem az ő kapcsolatukra is ráfér egy kis hullámvölgy, így biztosan történni fog valami ezzel (a Ti szavatokkal élve) "vén emberrel" . :)

 

Köszönöm, hogy szavaztatok! Új kérdés van az oldalon, amit nagyon fontos lenne tudnom, hiszen azt szeretném leírni, amit ti szeretnétek! :) 

 
Ölel bennetek: Julia Boo