13. Rész - Remény

Mosolyt :) Elnézést a késésért :/ de itt is van a 2013 első része, ami véletlenül a 13. és 3.-án hozom :D Köszönöm szépen a 23 (!!!) feliratkozónak :):) gondoltam, kicsit feldobhatnánk a történetet, szóval, mindenki aki kommentel írjon 2 szót, amit szeretne a következő részben látni!! :) jó olvasást! 9 komi és új rész .  BUÉK :)

/Hilary/

Csak futottam, mint egy bolond, aki nem tudja, mit csináljon kínjában. De hát az is voltam! Egy bolond, aki hitt a mesékben, a szőke hercegben – aki jelen esetben sötét csoki barna színű hajjal rendelkezik – és abban, hogy még van remény.  Egyfajta remény volt bennem, hogy még nem rontottam el mindent a visszautasításommal, de úgy tűnik Ő nem egy várakozós fajta…
 
-          Állj már meg a rohadt életbe! – ordítja egy hang én pedig azzal a lendülettel fordulok meg és találom magam szemben Zayn-nel. Hevesen és kifáradtan letörlöm a könnycseppet a szemem sarkából és rémülten nézek a fiúra. – Istenem! – fújja ki a levegőt és dühösen a szemembe néz. – Hová rohansz? – kérdezi lihegve én pedig épp, hogy csak hallom, amit kérdez tőlem a szívem dobogása mellett.
-          Haza! Szerinted hová megyek? – kiáltok az arcába meggondolatlanul. Szemeit kimereszti és mintha magyarázatra várna tőlem, nem válaszol. – Rossz ötlet volt idejönnöm. – hajtom le a fejem és már mennék is tovább de elkapja a karom és maga felé fordít.
-          Miért? – kérdezi erős rekedt hangon tőlem, szívem a torkomban és félig meddig beleveszek a barna szemeibe.
-          Mert… - dadogom, de értelmes válasz nem jön ki a torkomon.
-          Miért, ha? – bök felém a fejével és szemeiben egyre több érzelem csoportosul. – Miért ne lett volna értelme eljönnöd hozzám? Mert énkerestelek, csak hogy még válaszolni sem óhajtottál. – veti a szemembe, tudom, hogy igaza van ezért el is kapom el a tekintetem és nézem, ahogy erős keze szorítja a karomat. – Tudod te, hogy én mennyit gondoltam rád? Hogy mennyire sajnáltam, amiért el kellett mennem? – suttogja csendesen. Szemeimet újra az övéibe fúrom, de még mindig nem szólalok meg. Sajnálja? Gondolt rám? Ezt most tényleg mondja vagy csak álmodom.
-          Én is. - csúszik ki a számon. Az arcán, mintha kisebb megenyhülés jelenne meg. Nagyokat pislog én pedig kezdek erőtlen lenni. Szemem a szájára téved, de erőt veszek magamon és kipréselem magamból a kérdésem. – Ki az a lány?
-          Nem tudom… őszintén. – kapja el most ő a pillantását, én pedig újra feszült leszek és ideges. - Nem a barátnőm, ő csak… ő csak, velem van, de nem jelent nekem semmit. – hajol hozzám közelebb én pedig nem hiszek a fülemnek. Zayn kihasználná a lányt? Ez nem rá vall, mármint úgy gondoltam, hogy ő nem ilyen. Tévedtem volna, és egy olyan ember tart a kezében, aki csak „tart” egy lányt otthon, hogy szórakozzon…  De hát én is nála voltam! Vele  voltam, mint az a lány akiről beszél! Ugyan úgy! Vele is ugyan azt teszi, mint velem! A rádöbbenés hulláma magával sodort és egyre több hasonlóságot találtam magam és a csaj között.
-          Én… - hámoztam le a kezeit magamról. – Mennem kell. – küldtem felé egy hűvös pillantást.
-          Várj! – húzott vissza magához. – Ő nem Te vagy. Ha valóban tudni akarod, hogy miért van nála, akkor elmondom. – szívta be a levegőt és lassan kifújta. A levegő olyan hideg volt, hogy látszott, amint el hadja a levegő a száját. – Fájt, hogy elutasítottál, és akkor találkoztam vele… és próbáltam vele elfelejtetni … - akadt el a szava, majd mélyen a szemembe nézett.
-          Engem. – motyogtam magamban, de amikor rájöttem, hogy ezt a gondolatomat hangosan is kimondtam, rögtön Zayn-re kaptam a tekintetem, aki csak szomorúan nézett rám.
-          Annyira összezavartál. – mondta és a szája sarkában egy tipikus mosoly jelent meg.
 
 Létezne az, hogy míg én úgy gondoltam, hogy ő csak játszik velem, addig ő is ezt gondolta… lehet, hogy mi egymást agyát húztuk, miközben  mind a ketten bizonytalanok voltunk, de ragaszkodtunk a másikhoz. Néha az is megesik velünk, ami a mi saját kis életünk olyan, mintha megnyernénk a lottót.
Ekkor hirtelen egy nő rohan oda hozzánk, jobban mondva hozzá, mivel hangosan kiabálta a nevét, és kizárásos alapon nem engem szólított Zayn Malik-nak. Kicsit meghátrálok és próbálok úgy tenni, mintha ott sem lennék, de a nő nem hülye és valószínűleg már régebb óta figyelt minket, mint ahogy mi azt gondoljuk. Faggatta Zayn-t a magánéletéről, majd lepillantott rám és összehúzott szemekkel mért végig. A furcsa tekintetétől frászt kaptam és őszintén megijedtem tőle. Csak meredt rám a szemüvege mögül a sötét barna szemeivel és lassan elmosolyodott.
 
-          Gondolom megzavartam valamit. – mondja az őszes beütésű hajjal dicsekvő nő nekünk. – Nem szeretnéd bemutatni a kisasszonyt? – fordul Zayn felé és úgy kérdezi tőle, mintha már régi jó ismerősök és bizalmasok lennének.
-          Ezt eltalálta asszonyom. – húzza fel a szemöldökét Zayn és furcsállva pillant az – valószínűleg – újságíró hölgy felé. – Elnézést, de nekünk mennünk kell. – kerülte ki a magas nőt és a kezem az övéhez tapasztva kezdtünk el sétálni.
Zayn léptei gyorsak voltak, amiket kicsit nehezen bírtam, hisz amíg ő „gyorsan sétált” én kocogtam mellette. Kezem még mindig szorította és valamit motyogott magában.


/Zayn/

Ideges és gyors lépteim kezdtem leváltani, nyugodt, megfontolt léptekre, amit a mellettem haladó Hilary értékelt. Majd szétvetett az ideg, mert tudtam, hogy a nő rákapott a témára és nem hagyja szó nélkül. A következő havi újságokban, vagy ha nem is többen minimum egyben már biztosan meg lesz említve az, aminek ma ő tanúja volt. Tapasztalatból tudom, sajnos. És bármennyire is szeretem az életem, az ilyen tolakodó néniket szívesen lecsapnám egy mozdulattal. Attól, hogy közszereplő egy ember az nem azt jelenti, hogy ismered és nyugodtan kérdezhetsz tőle bármit, bárhogyan. Az emberek néha nagyon tapintatlanok tudnak lenni. Én pedig nem tolerálom túl jól az ilyen embereket.

Egy ideig szótlanul sétáltunk kézen fogva, de egyszer csak a lány megállt és keze kicsúszott az enyém közül. Olyan érzés kerített hatalmába, mint amikor a kezedben tartod az életed és egy vízen álló farönkön kell egyensúlyoznod vele. És akkor elejted, mindennek vége, eltűnsz, már nem vagy teljes. Az érzés egy pillanat alatt járta át a testem és rémülten fordultam hozzá. Nagy értetlen szemekkel bámult rám magyarázatott várva. Kabátján apró hópelyhek pihentek, amiket egy mozdulattal eltűntetett. Szája piros volt, talán a hidegtől és attól, hogy elég sűrven harap rá, a gondolkodás, vagy az ijedelem miatt. Csak néztem Őt és melegség töltött el, megnyugodtam, hogy láttam, itt van. Elmosolyodtam és egy lépéssel közelebb léptem hozzá. Szemeit rám emelte és ő is elmosolyodott. A nyílt utcán álltunk, ketten a hóesésben, míg én a derekát öleltem ő a nyakamban pihentette a karjait. Néztem az arcát, a száját és magát az embert. Én szeretem őt.

-          Szeretlek. – mondtam ki, amire gondoltam, és amit éreztem. Szemeiből döbbenetet tudtam kiolvasni és boldogságot. Nem mondott nekem semmit csak halványan elmosolyodott. Karja feljebb csúszott a nyakamon, hideg kezével átfogta az arcom és közelebb húzta a sajátjához, majd megcsókolt.    


/Niall/

Kicsit magányos voltam az elmúlt napokban. Vannak napok, vagy hetek, jobb esetben csak órák, amikor nem találom a helyem és egyszerűen semmi sem jó. Keresve keresek mindent, ami boldoggá tesz. De hiába keresem ezeket az örömforrások teljesen tisztában vagyok azzal, hogy engem csakis de csakis egy dolog, akarom mondani személy tesz boldoggá. Amy. Már két hete nem találkoztam vele, amit először jó ötletnek tartottam, mivel nem bírtam már magamban tartani az érzelmeimet iránta, de nem mutathattam ki őket, hiszen ő szerelmes… csak éppen nem belém.

Viszonzatlan szerelem. Erős, maró érzés, amit csak azok tudnak felül múlni, akik erősek lelkileg. Én nem vagyok az. Minden alkalommal megtörök, amikor látom őt és a barátját együtt. Pedig ez nem történik meg sokszor, de nekem akár egy pillanat is elég, hogy összezuhanjak. A magány olyan, mint egy vírus, amit nem lehet véglegesen megfékezni. Bámulok ki az ablakomon és nézem a szállingózó havat. Már egy éve… már egy keserves éve, hogy szeretem Amy-t, hiszen egy éve ugyan így bámultam ki az ablakon merengve a jelenemen… most pedig a múltat és a jelent is sirathatom egyszerre.

Bűntudatom van, amiért átverem őt! Nem tudatosan, de ő úgy gondolja, hogy mi a legjobb barátok vagyunk, akik mindent elmondanak a másiknak, megbízunk egymásban. Néha a szerelmet és a szoros barátságot csak egy hajszál válassza el.

Mosolyogva nézegettem a közös képeinket, amiket nem rég készítettünk. A neten olvastam a különböző találgatások arról, hogy ki is azaz Amy Green. Néha, amikor meglátom nagy piros betűkkel kiírva, hogy „NIALL HORAN ÚJ BARÁTNŐJE” valahol melegség fog el. Mosolyogva olvasgatom a pletykákat, majd amikor a szemem elé tárulnak a megjegyzések, amik erősen állítják, hogy Amy-vel mi csak barátok vagyunk és Amy-nek barátja van egy kicsit újra lelomboz. Lelomboz az igazság…


-----------------------------------------------------------------------------

-  Hahó! – kiáltottam be az ablakon. Mivel az ajtón reménytelenül kopogtattam, így már csak az ablak maradt nekem, mint bejutási eszköz.
-  Megyek! – halottam egy csendes hangot, ami valószínűleg nem is volt olyan csendes csak én halhattam annak. – Szia Niall! – mosolygott rám az ablakból a barna hajú lányka. – Gyere! – hívott beljebb a házba.

Kis takaros lakás volt, amit tökéletesen kiegészítette a lakója. Tükrözte az egyéniségét és a stílusát. Főként barna valamint narancssárga színek voltak, hiszen az volt Amy két kedvenc színe. A lányka boldogan ugrált a kanapéig majd azt megsimítva jelezte nekem, hogy foglaljak helyet.
 
-          Szóval… - pislogott nagyokat és láttam az arcán az izgatottságot. – Nem fogod elhinni, hogy mi történt velem. – fújta ki a levegőt és szélesen elmosolyodott.
-          Na? Megtudhatom?- kérdeztem tőle kis idő után, amikor már tényleg érdekelt a dolog. Kezei elkapták az enyémeket és megszorították azokat… A tücskök felébredtek a hasamban (ha a lányoknak pillangóik vannak, akkor nekem tücskeim vannak) és teljesen mámorba estem.
-          Megkérte a kezem!!!!!!!!!!! – kiáltotta el a lány mosolyogva és sikítozva, de amikor a várt reakcióm elmaradt a mosoly az arcára fagyott és döbbenten kérdezett tőlem. – Nem is örülsz? – biggyesztette le a száját tetetett szomorúsággal és az arcom kémlelte. Megkérte a kezét? Kővé dermedtem és kínomban még egy mosolyt sem tudtam az arcomra erőltetni. Szemem megremegett és gyorsan megdörzsöltem azt. Lábujjaim görcsbe rándultak és a tücskök a hasamban felmondták a szolgálatot. Csak egy maradt ami még mindig ciripelt és suttogta, hogy van remény.
-          De. – nyögtem nehezen egy mosoly kíséretében. – Örülök.
-          Ó Istenem! Még most sem fogtam fel! – kezdett mesélni, nekem pedig minden szava egy késszúrás volt. Egy darabig hallgattam, ahogy mesél nekem, de nem bírtam tovább. Önző módon bocsánatot kértem tőle és egy „majd még hívlak” búcsúzással eljöttem.

Nem bírtam a szemébe nézni és azt mondani, hogy mennyire örülök a boldogságának. Mert a folyamatos hazugság megárt. Nem csak neki nekem is! Fájt! Próbáltam visszafogni magam és minden dühömet levezetni a levegővételemben, de nem jött össze a dolog, így betértem egy kávézóba és bekérezkedtem a férfi mosdóba. Természetesen készségesen beengedtek, amikor levettem a sapkámat és a tulaj agyáig eljutott, hogy ki is vagyok.

Csak néztem magam a tükörben, miután hideg vízzel vagy háromszor megmostam az arcom. Szemeim pirosak voltak a könnyek kordában tartásától, szám pedig remegett. Nem mehet férjhez mert szeretem!!! Nem teheti ezt velem!!!

Hosszú percekig vádoltam Amy-t amíg rájöttem, hogy ez nem az Ő hibája, hanem az enyém, amiért nincs bennem annyi spiritusz, hogy elé álljak és elmondjam neki, mit is érzek iránta. Kis fiú néz vissza rám a tükörből. Egy éretlen tökfej, akinek még egy normális kapcsolata sem volt, mert nem vállalja fel az érzelmeit! Miért is kéne Amy-nek olyan fiú mint én? Hiszen ő idősebb is! De ezek után már sosem mondom el neki, hogy szeretem. Mert akkor bűntudata lenne, miattam. Pedig neki nem szabad most szomorúnak lennie, hiszen menyasszony, aki nemsokára férjhez megy…


/Zayn/

Ismét a Burgess Park-ban üldögéltünk. A padon, amit Hilary annyira a szívébe zárt. A fa alatt, ami nem törődve az évszakokkal virágzik szüntelen. Hilary feje a vállamon pihent és közben dudorászott, csendesen úgy, hogy azt csak mi ketten halljuk. Ujjait az enyémeken pihentette és dobolt velük rajta. Csend volt és valahogy minden jó volt, békés.
 
-          Haza jössz velem? – kérdeztem halkan.
-          Igen. – suttogta én pedig felemeltem az egész lányt és lábra állítottam.

George pillanatok alatt hazaért velünk és boldogan köszönt el tőlünk. Örült neki, hogy újra láthatta Hilary-t. Mikor a házam elé értük, láttam, hogy a konyhában ég a villany. Tudom, hogy Matilde még nem ment el innen, és még vár rám, így megkértem Hilary-t, hogy maradjon kint egy percre. Óvatosan bólintott én pedig tetetett nyugodtsággal, lassan közelítettem meg az olasz származású lányt.
 
-          Azt hittem már vissza sem jössz… - mondta háttal nekem. Enyhe akcentussal beszélt, de valahogy már hozzászokott a fülem.
-          Matlide. Vége. – mondtam tudatosan. A lány megfordult és elmosolyodott.
-          Gondoltam. – túrt bele a hajába. – Még úgy is találkozunk. – nézett rám eszelős tekintettel, amit nem tudtam mire vélni…

Összeszedelődzködött és egy utolsó puszit adott az arcomra, majd lassan kezdett az ajtó felé sétálni. Hilary még mindig kint ácsorgott, és be kell, hogy valljam, kicsit tartottam attól, hogy találkozzanak, újra.
 
-          Gondolom te váltasz engem. – szólt Matilde Hilary-hoz . – Csak szólok, hogy nagyon jó az ágyban. – pörkölt oda neki. Legszívesebben a lány után szaladtam volna. Hilary nem válaszolt csak nézett az eltűnő alak után.
 
 Újra láttam az arcán, azt, hogy nem érti a dolgokat, de végül is megértem. Vártam a reakcióját, vártam, hogy újra elkapjam, hogy el ne menjen, és már gondolkoztam a magyarázatomon. De ezek mind feleslegesek voltak. Hilary lazán megvonta a vállát és bejött az ajtón. Lassan lehúzta a csizmáját majd felém fordult. Mosolyogva közelített és csendesen a fülembe suttogta, hogy „nem akarom, hogy érdekeljen, amit mondott”. Szorosan magamhoz öleltem és mélyen beszívtam az illatát. Az enyém volt, teljesen az enyém…