15. Rész - I'll never tell you how I feel

 ZENE

/Zayn/

Legyünk őszinték. Mindenki életében feltűnik egy személy akit nem tud magában hová tenni, nem tudja, hogy utálja e vagy szeresse. Valószínűleg egy kihívás, mint minden nap az életben, csak kicsit bonyolultabb. Nem választhatjuk ki, hogy mikor lép be az életünkbe, vagy éppen ki az de készüljünk fel rá. A szeretetett és a vonzódást egy incifinci kis hajszál válassza el a gyűlölettől és megvetéstől. Ilyenkor mindig felmerül bennem a kérdés, hogy elég hosszú-e az élet ahhoz, hogy gyűlöljünk valakit? Van annyi időnk, hogy tápláljunk magunkban haragot és ellenszenvet? Szerintem nincs, de ha valakinek van rá elég energiája, le a kalapommal.

-          Annyira sajnálom, hogy ez történt – fogta arcom két kezébe Hilary.
-          Ugyan. Emiatt nem az én fejem fog fájni- kacsintottam rá, ő pedig elmosolyodott és kifésülte kósza tincseit a hajából. Ez Hel és Harry gondja.
-          Niall! – kiáltottam a szőke srácnak, akinek a konyha rendbe szedése volt a legjobb dolga. – Megcsináljuk mi ketten is, nyugodtan menj csak.
-          Nem- hajtotta le a fejét. – Most jobb, ha nem vagyok egyedül.

Csak rámosolyogtam, egy amolyan „te tudod” vigyorral és folytattam a nappali takarítását Hilary-val az oldalamon. Hosszú barna haját felkötötte lazán, így nem lógtak a szemébe rakoncátlan göndör tincsei. Fülében fülhallgató volt és csípőjét lassan ringatta a ritmusra. Csak figyeltem, ahogy elveszik két világ között és csak táncol. Kezeiben egy ronggyal törölgette az üveget, közben pedig másik kezével hadonászott a levegőben. Mosolyogva tanulmányoztam a takarítási módját, amikor megfordult és hozzám libbent, enyhe csókot nyomott az ajkaimra és közben halkan dúdolt.

-          It almost feels like a joke to play out the part- dúdolta a fülembe a dalt, amiért úgy oda volt. -When you are not the starring role in someone else's heart – szemeit az enyémnek szegezte és ahogy a kis hangok kicsúsztak a száján, úgy közeledett egyre jobban és jobban felém. - You know I'd rather walk alone, than play a supporting role.
-          If I can't get the starring role- fejeztem be helyette a szemei pedig felhagytak a dominanciával és lepődötten nézték az enyémet.
-          Ismered?- kérdezte halkan. Csak rákacsintottam, ezzel tudatva vele a választ.

/Harry/

Kezeimet tanulmányozom, amik egyáltalán nincsenek kedvemre. Hosszú ujjak, amik hozzáértek már egy testhez. Egy ellenséges, merev és ellenkező testhez. A düh és harag egyszerre csoportosul az öklömben, így legszívesebben megütöttem volna valamit. Volna. Mert nem tettem, inkább visszatartottam a haragom és tekintetem elvettem a kezeimről.
Fruska. Nincs rá jobb szó. Kegyetlen és ellentmondást nem tűrő. Még a tea sem csúszik le a torkomon, mivel még a teában is a mérgét látom. Ahogy rám néz a kék szemeivel és szinte megöl velük. Minden egyes pillanattal egyre jobban utálom. Vagy talán ez nem is utálat. Az Isten tudja mi van velem!

-          Ed?- szóltam a telefonomba. – Segítesz?
-          Mibe keveredtél megint? – sóhajtott a vörös barátom a telefonba.
-          Lehet egy tipped- fújtam ki a levegőt.
-          10 perc és ott vagyok- mondta a telefonba majd letette. Rá bármikor számíthattam.

Egyszer csak kopogtattak az ajtón és teljesen biztos voltam benne, hogy Ed lesz az, hiszen őt vártam. Erre amikor kinyitottam az ajtót egy magas alak állt velem szemben. Anthony. A nevére még emlékeztem, de nem volt túl jó benyomása se neki se nekem a másikra.

-          Nem kell belemagyarázni a dologba semmit – vonta fel a fél szemöldökét. –Csak azért jöttem mert megkérték, hogy eljöjjek.
-          Áh, és vajon ki az? – vágtam morfondírozós fejet egyből. Minden pillanat egy órának tűnt, amíg kimondta, hogy ki küldte.
-          Helena küldött, ezt találta- nyújtott felém egy láncot a markában.
-          Ez az… - kezdtem, de felesleges lett volna befejeznem, hiszen egyértelmű volt, hogy az enyém a nyaklánc. – Nem kell, tartsa csak meg- fordultam a fiú felé.
-          Figyelj Harry. Én nem akartam szóvá tenni, de Helena a barátnőm, jó lenne ha nem nyomulnál, nem kell neki adnod a nyakláncod, jól el van nélküle is – nyomta erősen a kezembe az ékszert.
-          Ne aggódj, a legkevésbé sem érdekel engem – vontam fel az orrom, mintha hazudott volna. Pedig nem tette, sőt a szavai még igazak is voltak, talán még jogosak is.
-          További szép napot – bólintott ellenségesen felém. Raszta fürtjeit meglobogtatta a szél és zsebre vágott kézzel sétált el Ed mellett, aki még utána is fordult.

/Zayn/

-          Ezt hová tegyem? – tartom a kezemben a nagy dobozt, aminek a tartalma rejtély számomra.
-          Kuka- kapom az egyszerű választ a kérdésemre. Hilary lakása bár kicsi, de annál több lom és holmi van benne. Hozzám költözik. Boldogabb embert nem is lehetne találni kereke Földön tőlem.
-          Nézd! – lép ki a szobából egy hatalmas bolyhos sapkában. Haja lazán a vállára omlik én pedig elhúzom a szám és nevetésben török ki.
-          Ez neked lett kitalálva- kacsintok felé ő pedig mosolyogva visszatér a hálóba.

Felállok a könyvtömeg mellől és csendesen sétálok a lakásban. A nappaliban már csak a könyvespolc maradt, amit rengeteg könyv tarkít. Az egyik öregebb, mint a másik és olyan inteligenciát tükröznek magukból, ami nekem fel sem fogható. Dicsekednem kéne ezeknek a remekműveknek, az én mindent elsöprő  Harry Potter könyveimmel. Világéletemben nem szerettem olvasni, vagy talán, nem is hogy nem szerettem, inkább nem volt rá késztetésem. Ujjaimat óvatosan vezettem a könyvek törzsén, majd az egyiken megpihentettem. Szemöldököm összeráncoltam és leemeltem a poros értéket. Rögtön kinyílt a kezeim között, hiszen valami a lapjai közé volt szorítva. Pár papírlap hullott a földre.

Lehajoltam értük és óvatosan visszaillesztettem a könyvet a helyére. A lapokon egy gyűrődés sem volt. A fehér szín bántotta a szememet, de a kíváncsiság vezérelt, így beleolvastam. Az írás mód teljesen zavaros volt, a betűk hol dőltek, hol pedig egyenesek voltak. „ Elvenni egy nő becsületét a világon a legnagyobb bűn.” Suhantak a szemeim, mintha valami szuper képességet kaptak volna. „ A leírhatatlan szégyen talán az örökké valóságig kísérni fog.”  A hosszú sorok között felfedeztem pár foltot, a papír ott nem a megszokott egyenes és érintetlen arcát mutatta, hanem az elhasznált kapkodó oldalát. „ Hiába ütöttem nem engedett a szorításából, egyre közelebb és közelebb került hozzám, a szívem már nem dobogott, mindenem fájt, a levegő savként időzött a tüdőmben, mintha kínoztak volna.”  Összezavarodtam, nem tudtam, hogy ki írhatta ezt, nem értettem mi történik. „ Amikor végzett velem, nevetett, hangosan ás harsányan nevetett. Lenézett rám, a földre és megköszönte nekem, nekem… majd elment, mint aki jól végezte dolgát. Csak ott feküdtem, egyedül a nyirkos betonon és sírtam.”  A lapok kizuhantak a kezeim közül. Gyorsan felkapkodtam őket, de a dühtől és az idegességtől nem tudtam irányítani a kezeim. Szemeim nedvesek lettek és eszméletlen bűntudta emésztett belülről. Ezért tartotta velem azt a megmagyarázható távolságot. Én pedig inkább ráhagytam a dolgot, nem kérdeztem tőle, hogy mi a baja. Ekkora marhát mint én…

-          Zayn - lépett mögém Hilary, lenézett a kezemben tartott lapokra és szemeit hatalmasra meresztette, a könnyek egy varázsütésre ott teremtek a szemeiben. Hangosan sírni kezdett és berohant a hálószobába. Összegyűrtem a papírokat és utána siettem. Az ágy mellett a szekrény és a fal találkozásánál üldögélt. Odalépkedtem mellé és leültem.

Csak sírt, mintha valaki meghalt volna. Már-már levegőt sem kapott így szorosan magamhoz öleltem. Halkulni kezdett a sírása, ami megnyugtatott, tudtam, hogy mit élt át mivel elolvastam. Annyira haragudtam magamra, amiért ha még egy kicsit is de vádoltam őt. Miután elmentem, azután történt. Ha nem megyek el nem ez lett volna. Ha itt maradtam volna, akkor megvédhettem volna. De nincs ha, csak az van, amit hagyunk megtörténni.

-          Hogy bírsz rám nézni? – kérdezte még mindig zaklatott hangon. Eltoltam magamtól, hogy a szemébe tudjak nézni.
-          Miről beszélsz? Buta- simítottam végig a haján. Kezeit a kezeimre tette és szorosan fogta, még így is éreztem, hogy remeg.
-          Nem szerettem volna, hogy megtudd- csúsztak ki a száján a szavak.
-          Pedig jobb így, hogy tudom- pusziltam meg a homlokát. – Ne haragudj, hogy felzaklattalak.
-          Szeretlek- suttogta alig halhatóan.  Forró láva lepte el a szívem és kellemes feltámadás lett a gyomromban. Arcom hirtelen pirult el és szám mosolyra húzódott még ebben a helyzetben is.
-          Én is, én is szeretlek- mondtam majd az arcát felemeltem és megcsókoltam. Ajkai sósak voltak a könnyeső után, de ez tette az egészet tökéletessé.


/Niall/

Fel alá járkálok a házban, mint aki meg bolondult, de nem tudok a dolgok ellen tenni. Az érzések elfojtása egyenlő a lehetetlennel. Próbálok kitalálni magamnak figyelemelterelő dolgokat, de be kell, hogy ismerjem nem megy túl jól. Zayn ma vagy hatszor megköszönte, hogy segítettem, pedig nekem kellett volna neki megköszönnöm, hogy velük lehettem. Igazán elbűvölő páros.
Amy-vel azóta nem beszéltem, biztosan elfoglalt. Vele ellentétben én, aki bár temérdek dolgom lenne, nem csinálok semmit csak szenvedek. Csengettek. Gyorsan az ajtóhoz rohanok és egy műmosollyal nyitok ajtót a postásnak...

-          Jó napot! Niall James Horan?- kérdezi rám sem nézve az öreg férfi.
-          Igen, én vagyok.
-          Ezt itt alá kéne írnia- nyújtott felém egy papírt, amit elolvasás nélkül aláfirkantottam.
-          Tessék - nyomott a kezembe egy levelet. Díszes borítása volt és az elején a nevem szerepelt.

Érdeklődve bontottam fel és mosolyogva tanulmányoztam az arany színű szegélyt az oldalán. Kinyitottam a kis papírlapot, de amikor megláttam kezeim megmerevedtek.

                                 Amy Green & Martin Phillips

Számba haraptam, mintha attól jobb lett volna, és úgy olvastam végig. Három hét múlva nekem kell Amy mellé állnom és leküzdenem minden érzésemet. Hiszen engem kértek fel tanúnak …


Mosolyt! Most kivételesen a történet után lelkizek:)) remélem minden érthető volt. Bár nem lett meg a +3 feliratkozó már kikívánkozott az a rész az ujjaimból! Lehet, hogy már észrevettétek, lehet, hogy nem, de ma létrehoztam egy ChatBox-ot, ahol minden kérdésre a történettel kapcsolatban válaszolok, és cseréket is várok :) A felvételi minden energiám leszívta és gonoszkodik most velem, mivel nagyon tartok az eredménytől:( hányan vagyunk így vajon ezzel? :( Na de! 9 komment után következő rész! ;) xoxo