16. Rész - Flower To The Flower

/Zayn/

Mosolyogni egy kincs, őszintén mosolyogni pedig áldás. Vajon egy nap hányszor ül olyan mosoly az arcunkon, amit a kényszer s nem a valódi vidámság vált ki belőlünk? Ha már a vidámságnál tartunk, ez az érzés pedig hatalom, egy teljesen legyőzhetetlen élmény. Vidámnak és boldog lenni talán ugyan azt jelentené? Mikor érezzük magunkat felhőtlenül boldognak, és a boldogságban mikor vagyunk vidámak? Létezik-e ilyen tökéletes érzés? Megadatik-e vagy csak csábít? Mindenesetre a legfőbb szabály az, hogy mosolyogj, nincs mit vele veszítened!

Az órának mindennap ugyan az a feladat, semmi nem változik meg. Hogy képes változás nélkül tenni a dolgát napról napra? Elfogadni, hogy neki ez a dolga és nem fellebbezni. Az ember nem képes erre. Igényli a változást, a környezete folyamatos újulását. De vajon miért? Lényegében, mi, emberek nem tartunk ki a dolgok mellett életünk végéig. Persze vannak különleges kivételek, amiket értékelni és becsülni kell, de mi van azokkal, akik megesküsznek az „örökké” szóra, majd pár év múlva idegenként mennek el egymás mellett?

A fejem lüktet és a gyomorom kávéért kiállt. Pedig nem is szeretem, de most mégis az a legfőbb, hogy igyak. A kezem megremeg a bögre súlyától. Halk léptek közelednek felém és egy puha kéz simít végig a vállamon. Gyenge lehelet csiklandozza a vállam, majd érintetlen ajkak súrolják.
 
-          Jó reggelt – sóhajtok csendesen. – Hogy aludtál?
-          Gondolkoztam- mondta a mögöttem tevékenykedő lányka. – Szerinted meddig tart az élet?
-           Szerinted tudom a választ? – fordulok vele szembe. Szeme még fáradtak, de annál kíváncsiabbak. Kicsi kezeit az enyémek közé zárom és apró puszit nyomok rájuk.
-          Igen- suttogja.
-          Miért vagy rá kíváncsi?- érdeklődöm tőle mosolyogva, hiszen abnormális ilyenen gondolkodni?
-          Szeretném tudni, meddig lehetek még melletted- csúsztak ki a száján a halk de annál jelentősebb szavak.  Valóban igazam lenne, hogy nem bírjuk, ha ugyan azon ember mellett vagyunk egy életen keresztül? Megsimítottam Hilary arcát és enyhe csókot leheltem az ajkaira.


/Harry/
 
 Két perce ott kéne lennem a sajtótájékoztatón. Nos, igen Harry Styles hozza a formáját. Kabátom rohanó tempóban vetem a vállamra, cipőm pedig be sem kötöm. Kellet nekem elvállalnom! Niall és én megyünk csak, mivel nem volt muszáj mindenkinek részt venni rajta, de azért nem gondoltam volna, hogy ennyi nyűgöt fog jelenteni.
 
-          Harry! – kapott a karom után Niall. – Hol a tökömben voltál?
-          Bocs, bocs, csak… Nincs csak, elnéztem az időt! – túrtam idegesen a hajamba.
-          Fél óra múlva leszünk, felcseréltek minket valami zenelistával.
-          Á, ez bíztató- emeltem fel a szemöldököm. Felcseréltek egy zenelistával? Jó ég mi vagyok én?          

Niall-el éppen falatoztunk a kávézóban, várva az idő telését, amikor egy ismerős alak lépkedett be az ajtón. Magas alakja és hosszú szőke haja rögtön feleszméltetett a kekszzabálásomból. Intett felénk egyet, mintha ’ olyan jóban lennénk’ és haladt tovább. Niall nagy szemekkel nézett rám és magyarázatra várt.
 
-          Kibékültetek? – kérdezte teli szájjal.
-          Nem, vagyis hat, rosszban voltunk? Ember, esküszöm, nem tudom, mi van vele- fogtam a fejem és bámultam a kávémba. Taylor egy igazi kérdőjel az életemben. Van amikor azt hiszem mi már nem vagyunk jóban, van amikor azt olvasom a neten, hogy újra együtt vagyunk, és vannak esetek amikor jót nevetek a kitalált dolgokon. Egyet le kell szögeznünk, ha nincs az ő és az én mananger-em , akkor Haylor sincs. Nagyon jól szót értettünk és jól elvoltunk, egy ideig. Nem firtatnám a dolgot, hiszen még gondolkodni is felesleges rajta. Tippem sincs, hogy mit keres Angliában, de nem is érdekel különösebben.
-          One Direction 10 perc! – szóltak nekünk Niall-el. 

Kicsit fancsali képet vághattam, amikor egy nő nekem és a mellettem az orrát fújó Niall-nek esett egy púderes dobozzal. Fogtam volna, és kivágtam volna a kezéből. Az a sok vakolat, amit ránk kennek mind-mind időpocsékolás és megtévesztés.
 
-          Elnézést, de jobb lenne, ha nem … - próbáltam kedvesen szólni a hölgynek, hogy ne merje az orromba dugni az ecsetét még egyszer.  – Hahó!
-          Mr. Styles, kérem, nekem ez a munkám és magának a szakmája miatt tűrnie kell, ilyen egyszerű – húzogatta még mindig a kis puha pamacsot az arcomon, majd egy furcsa kedvesnek szánt torz mosolyt küldött felénk.

Lassan belépkedtünk a stúdióba - vagy talán helyesebb, ha teremnek hívom- ahol egy fiatal nő várt minket elképesztően nagy mosollyal az arcán. Niall-el összenéztünk és küldtünk egymás felé egy „csak ügyesen” pillantást.

Sosem tudtam, hogy az ilyen „kérdezek,válaszolj” emberek, akiket a kamerák elé ültetnek és rájuk bízzák a hírességek faggatását, honnan kapnak ekkora tehetséget a keresztkérdések feltételéhez. Mert nem hiszem el, hogy van egy manus aki előre felír vagy hatszáz kérdést, hogy minden válaszunkra frappánsan kérdezzenek vissza. De az is megeshet, hogy a fülesből kapják a tanácsokat… e vannak műsorvezetők, akiknek nincs fülese. Érdekes.
 
-          Harry! – bökött oldalba Niall, és rémülten nézett rám. Elbambultam, ami a legrosszabb ilyen helyzetben.
-          Ömmm, itt vagyok, csak nagyon lekötött a … - húztam össze a szemöldököm és a torkomon akadt a válasz, átgondoltam jobban és kimondtam, azt amit jónak gondoltam. - … fal – mély csend lett a stúdióban, én pedig zavaromban elnevettem magam. Pompásan indult az interjú…


/Helena/

Az orvosi rendelőről mindenkinek valami, kellemetlen dolog ugrik be. Persze vannak olyanok, akiknek nem, de most a többség részéről és a saját meglátásomról nézem a dolgot.
Siralmas helyzet egyedül ücsörögni, és várni, hogy mikor kérdezik meg tőled, hogy „miben segíthetek” .  Mert, hogy erre várni sem kéne! De ezen a retkes helyen, amit mellékesen gyermek korom óta rühellek és utálok, kell.
 
-          Miss Linn? – tette a vállamra a kezét egy nő. – Miben segíthetek? – valószínűleg ha nem lett volna bennem tartás, vagy nem törődtem volna az emberekkel, akik sóvárogva néztek engem, amiért nekem segítséget nyújtanak, tapsolva ugrálok, hogy nem kell tovább itt ülnöm.
-          Csak a gyógyszerekért ugrottam be- mondtam mosolyogva. A nő felhúzta a szemöldökét és furcsállva nézett rám. Miért, miért lenne olyan fura, ha valaki mosolyogva kéri el a gyógyszereit? Jobb lenne ha sírnék?
-          Egy héttel ezelőtt kellett volna érte jönnie – tartotta a kezében a papírt az ápoló nő és haragosan nézett rám. – Már nagyon régóta ismerem, és ha az emlékezetem nem csal, akkor sosem vette túl komolyan a dolgot.
-          Nem is szeretném- vontam vállat és egy újabb mosollyal az arcomon elemeltem a zacskót, amiben a kis dobozkák voltak.

Kicsi kezeimmel - amiket megvetek a méretük miatt- szorosan szorítottam a szatyrot, mivel úgy éreztem, hogy több kiló téglát cipelek. Nehéznek éreztem a járásom, kezem remegni kezdett, mintha kezdtem volna elgyengülni.

Amikor próbálna rajtam felülkerekedni a betegségem egyszerű gyógymóddal fordítok neki hátat, mint most. Bár kétsége estem a testem viselkedése miatt, egy pillanat kihagyás nélkül mondogattam magamban, hogy „minden rendben, semmi baj nincs, haza fogsz érni”. A tipikus betanult szöveg a baj esetén.  Lassan, de mégis kezdett megszűnni a remegésem és a végtagjaim is erősebbek lettek. Kőkeményen néztem magam elé, semmi akadályt nem ismerve. Engem nem fog holmi, Limfómia ledönteni.

/Zayn/

-          Virágot a virágnak- nyújtottam Hilary felé egy csokor sárga rózsát. Elnevette magát majd mélyen beszippantotta a virágok illatát.
-          Kicsit közhelyes volt, nem de? – kérdezte mosolyogva.
-          Rózsát a rózsának. Így jobb? – kérdeztem meghajolva. Szabad kezét az arca elé tette és csak megrázta a fejét. Az illatozó növényeket beletette egy vázába, majd erősen magához húzott.
-          Miért kaptam? – suttogta a nyakamba. Testem átjárta meleg lehelete, amitől libabőrös lettem. Beletúrtam frissen mosott hajába és beszippantottam a jellegzetes illatát.
-          Mert szeretlek- néztem a szemébe és mosolyogva végigsimítottam az arca vonalán. Ajkaink lassú csókot váltottak. Kezem a csípőjén pihent, az övé pedig hol a hajamban, hol a tarkómon volt. Legszívesebben felkaptam volna és a hálószobába vittem volna, de nem tehettem. Addig várok, ameddig várnom kell!


Mosolyt! Megjöttem, mert 33(!!) rendszeres feliratkozó várt, és egy díj aminek különösen örültem! Ebben a részben már kezdem felhozni a következő történet láncot juhuhu, én örülök neki :) Talán meglepődtetek Helena betegségén, esetleg ha kíváncsiak vagytok, hogy milyen is az ő problámja kérdezzetk, de idővel minden kiderül! :) Ebben a részben nem nagyon történik semmi, szerintem, így nemsokára jön a következő :):) Tegnap megkaptam a blogra a kritikát, amit már nagyon vártam és ha szeretnétek megosztom veletek! Ha valamelyikőtök érdemesnek tart arra, hogy kibeszélgesse magát a felvételivel kapcsolatban az üzenjen nekem e-mail-ben -----> girlboo98@gmail.com :):) Várom a komikat :) xoxo