14. Rész - Birthday

Mosolyt! :) Itt is vagyok ahogyan meglett a 9 komi! Ez a rész most hosszabb lett, mint amiket eddig írtam, talán az általatok mondott szavak miatt, talán a kedvem miatt, a lényeg, hogy hosszabb :)) Köszönöm a feliratkozóknak el sem hiszitek milyen jól esik, és kommentelőknek! Ettől a fejezettől kezdve szeretnék mindenki kommentére válaszolni, mivel ha Ti veszitek a fáradtságot ahhoz, hogy írjatok annyival tartozom, hogy megköszönjem :):)! Valami gombot megnyomtam, így a blog régi külseje eltűnt cakkon-pakk! Most ügyködök, hogy valahogy kinézzen :(:( +3 feliratkozó és következő rész!  

 Tegnap ünnepelte a 20. születésnapját a mi Zayn-ünk :3 H.B!

ZENE ! 

/Zayn/

A szerelem, mint egy méreg terjed percről perce egyre jobban és jobban szét a testemben.  Nem elég, hogy tisztában vagyok azzal, hogy szerelmes vagyok! Egy pillanatra sem engedi, hogy elfelejtsem. Bár, hogy is engedhetné? Amikor kinyitom a szemem és az álomságot könnyű szerrel üldözöm ki a szememből, meglátom a hosszú barna haját, ami mint egy sebesen áramló patak halad a karom mentén. Vállait laza póló takarja, én pedig nem bírok betelni az érzéssel, hogy itt van.
Kezem a derekára teszem, amire az eddig szunnyadó test megfeszül és a lélegzete gyorsabb lesz, mint az átlagos. Kicsit meglepődöm a reakcióján, és óvatosan megsimítom a karját.

-          Zayn?- kérdezi elhaló hangon. Még mindig feszülten fekszik az érintésem alatt, és türelmetlenül várja a válaszom.
-          Igen. – suttogom a fülébe és kedvesen megpuszilom a füle mögötti érzékeny részt. Teste hirtelen ellazul és légzése is normális lesz. Szorosan magamhoz ölelem ezzel is éreztetve vele, hogy nem kell félnie.

A reggelek hangulata egy normális érzés a mindennapokban. Még akkor is előbukkan, amikor az ember délutánig alszik. Talán nem is maga a hangulat, hanem a közérzet. A lustaság, ami az ágyhoz láncol, és kényszerít visszaemlékezni az álmaidra, amin egy este alatt keresztülmentél. Szemeim lassan szokták meg a homály enyhe fényét. Hilary egy hatalmas nyújtózkodással zárta le az álmai hullámát és kedvesen felém fordult. Arcán egy enyhe mosoly jelent meg, ami elindította a napomat. Megsimítottam az arcát és a karjaim közé húztam. Fejét a mellkasomra támasztotta és ezzel éreztem az övét is.

Cipőmmel ügyetlenkedtem, talán a sietség miatt talán azért, mert még mindig nem tanultam meg normálisan cipőt kötni. Pedig húsz év felé ez már kicsit égő. Jobb esetben egy férfi vár a nőre nagy bőszen az ajtóban, miközben olyanokat kiabál fel az emeletre, hogy „Drágám! El fogunk késni” vagy „Édesem! Azt mondtad csak két perc.”  Igen egy normális világban biztosan ez lenne. Míg nekem egy Hilary-nak fél órába került az elkészülés. Felkapott egy egyszerű, de annál csinosabb télhez illő szerelést, amiben a szemeim akaratlanul is csak őt nézték. Nekem kicsit problémásabb volt az elkészülés…

-          Merre is megyünk?- érdeklődött édesen. Kezemet az övére tettem miközben George taxijában vitettük a fenekünk.
-          Szervezkedni. – kacsintottam felé. – Liam-ért megyünk. – adtam normális választ neki, ő pedig még aranyosabban, mint eddig elmosolyodott. Hétvégén betöltöm a bűvös húszat, amit nem hagyhatunk elsuhanni, így egy estére elkapjuk és megünnepeljük. Liam (bár ez nem túl publikus) lelkiismeretes szervező, és mi tagadás tehetsége is van hozzá. Mikor megkérdeztem tőle, hogy lenne-e kedve nekem segíteni, rögtön elkezdett dirigálni. Liam bepattant az autóba és készségesen megismerkedett George-al, aki ahogy láttam egyre jobban és jobban a szívébe zárja a kis csapatunk.

Ez a „szervezkedés” nem indult többnek, mint körülnézni egy dekor boltban, de Liam valahogy másképp gondolta ezt.  Hilary kezét fogtam miközben sétáltunk befelé az áruházba. Az emberek döbbent és néhol értetlen arca kicsit megijesztette Hilary-t, de csak bíztatóan felé mosolyogtam. Senki nem támadott le minket, ami valahogy nem is tudott zavarni, mivel egy normális ember képes arra, hogy aláírás osztogatása nélkül eljusson egy helyre.
Sose ítéljünk külsőről! Sose! És itt nem csak emberekre gondolok, per pillanat az áruházra, ami kívülről egy nívós helynek tűnt, de amint beléptünk egy olyan érzés kerített hatalmába, ami az öklendezés határára sodort…

-          Mintha… - pislogott Hilary hatalmasakat, és megfordult a tengelye körül. – Mintha lehányta volna egy szivárvány póni! Óóó, az micsoda? – engedte el a kezem és egyenesen valami színes virágágyáshoz rohant. Liam-re meredtem és vártam a magyarázatát. Az ő ötlete volt, hogy ide jöjjünk, szóval az ő felelőssége is.

-          Régebben nem így nézett ki! – mentegetőzött és óvatosan hozzáért egy kosárhoz, ami erős pink, és lila színekben tombolt. – Lehet, hogy inkább zsúrt rendezünk neked, mint egy bulit.    
-          Kösz, komolyan kösz! – nevettem fel és vállba veregettem a barátom. Lassan haladtunk a sorok között, ami csak azért ment lassan, mert majdnem minden sorban találtunk valami hátborzongatót és tündérit. Sajnos a nem túl fantáziadús Liam és Hilary most vették meg számomra a közös ajándékukat, ami szörnyen „titkos”…

Minden rózsaszínt és minden „cukiságot” túlvészelve, kifulladva léptünk ki a kijáraton és elégedetten vonultunk haza. Mint a jól lakott óvódások. Péntek révén, a mai napon is volt fellépésünk. Bár nagyon szerettem volna, ha Hilary is velem jön nem szeretett volna, így nem erőltettem.

Hosszú csókkal köszöntem el tőle ő pedig kedvesen integetett nekem az ablakból. George éppen azt ecsetelte, hogy Helena nem igazán tart igényt az otthoni ágyára, inkább a barátjánál alszik, aki mint megtudtam, hogy a raszta hajú srác. Anthony, ha jól emlékszem. Megnyugtattam a kopaszodó apukát, hogy ez csak fellángolás és nem sokára megint otthon lesz a lánya. Persze ezt egyáltalán nem tapasztalatból mondtam. Sőt miután kimondtam elgondolkoztam rajta, és rá kellett jönnöm, hogy most nem voltam túl bölcs.

-          Zayn! – üdvözölt Lou, aki rögtön egy púderrel esett nekem. – Elkéstél.
-          Megint! – ordította nekem Louis az ajtó mögül egy kaján vigyorral az arcán.
-          Hányra menjek holnap? – pislogott nagy szemekkel felém Harry és láttam rajta, hogy viccelődik.
-          Várj! Nyolckor kezdődik, és valószínűleg éjfélkor befejeződik, akkor olyan hajnali egy körül gyere. – fordítottam a fejem a fürtös srác felé, aki csak felnevetett, majd elsietett.
-          Ne forgasd a fejed, mert le esik! – pirított rám Lou, és mérgesen rám nézett.
-          Igenis Anyu! – biggyesztettem le a szám ő pedig csak megforgatta a szemét.

A színpadon megint elkapott a felfoghatatlan érzés, amit semmi más nem tud belőlem kiváltani. A mikrofonba búgtam a Little Things első sorait, mire a közönség hangosan sikítozni és őrjöngeni kezdett. Mintha valami tombolós szám kezdődött volna meg, mintha egy csendes szívhez szóló dalra az lenne az elvárt, hogy hangszálszakadásig üvölt és kezed az ég felé emeld és kalimpálj vele. Logikus. Mindig az aktuális lemezről énekelünk, de néha amikor meghallom a közönség soraiból a Same Mistakes nevét, vagy akár a Taken-t, elkap egy jó és kellemes érzés, majd a régi emlékek magukkal repítenek.

Mire hazaértem a sötétség belepte a házat is, így gondoltam, hogy nem találom már ébren Hilary-t. Csendesen lehúztam a cipőimet, amiket megszokásból egymás mellé illesztettem. Egy hangot sem halottam így bevonultam a fürdőbe, hogy felfrissítsem magam az este után. Ruháim megszokott mozdulatokkal lehámoztam magamról és beálltam a zuhany alá. Nem élvezhettem sokáig a fürdőzést, mivel egy kéz benyúlt az ajtón és egy egyszerű mozdulattal leoltotta a villanyt. Értetlenül bámultam magam elé a sötétben és csak azt halottam, ahogy a zuhanyrózsából eltávoznak a vízsugarak.

-          Hahó! – kiáltottam ki reménykedve, de nem igazán jött válasz. Nem tudtam mit tenni, mint a hosszúnak induló fürdőzést a felé csökkentettem és sietős mozdulatokkal tisztálkodtam meg a korom sötétben. Törölközés nélkül, léptem ki a fürdőből egy kendővel a derekamon és  egyenesen a konyha felé vettem az irányt ahol egy kis pislákoló fény égett. Nesztelenül lépkedtem a gyönyörű lány mögé, aki mit sem sejtve szotyizott a pultnak támaszkodva. Lassan a nyaka mellé hajoltam és óvatosan leheltem arra rá. A libabőr kiült a testére én pedig büszkén mosolyogtam. Megpusziltam a nyakát, amibe beleremegett és befejezte a magolást. Karjait a nyakam köré fonta én pedig nyakáról a szájára tértem. Kezem a derekára raktam és hevesen magamhoz húztam. Nem tiltakozott, de nem is éreztem, hogy benne lenne. Biztosan érezte, hogy nedves a testem mivel kezeit nem mozdította nyakamról. Szenvedélyesen téptük egymás száját és én már nem bírtam magammal. Gyorsan pólója széléhez kaptam, majd egy egyszerű mozdulattal le is rántottam róla. Kezeit elkapta a nyakamról és maga elé szorította. Ijedten lépkedett hátrébb és hátrébb, majd az arcán félelemmel és fájdalommal futott fel az emeletre. Ott álltam vággyal tele, mint valami szerencsétlen maflás. A bűntudat rögtön elkezdett bennem dolgozni, így Hilary után siettem.

-          Baj van? – ültem le mellé az ágyba. Kezemet a vállára tettem, és figyeltem, ahogyan üveges tekintettel bámul az ablak felé, ahonnan gyér Hold sugarak szöktek be.
-          Nem, nincs. – suttogta. – Csak fáradt vagyok, ne haragudj. – fordult a másik oldalára én pedig egy piszit nyomva a homlokára hagytam. Tudtam, hogy nem mond igazat, de nem kényszeríthetem, hogy elmondja nekem.


/Hilary/

Zaklatottan aludtam el és zaklatottan ébredtem. Ördögi kör. Bár tudtam, hogy Zayn nem tett semmit, ami kiválthatta volna belőlem ezt a fajta elutasítást és távolságtartást mégsem tudtam magamban leküzdeni az érzéseket. Minden érintése egyben kincs és kínzás is. Olyan finoman és óvóan ér hozzám, hogy azt már túlzásnak is nevezném, de ugyanakkor ott van bennem a tüske. Eszembe jut, ami velem történt és keserűség lepi el az arcom. Gondolataimban újra életre kapnak a rossz emlékek és hiába küzdök ellenük, hiába üldözöm őket a felejtésbe valahogy mégis mindig előjönnek.

Megfordultam és magammal szemben egy alvó fiút láttam. Enyhe borostás arcán a kipihentség látszott. Nem volt szívem felébreszteni, és lekényszeríteni az álmok hajójáról. Csak figyeltem ahogy be és ki fújja a levegőt. Hatalmas szempillái megremegtek, ezzel mutatva az ébredés jeleit. Szívem hevesen kalapált, hiszen féltem attól, hogy mit gondolhat rólam a tegnapi viselkedésem után. De minden félelmem hiába való volt! Amikor hunyorítva kinyitotta barna szemeit egy csepp csalódottságot sem láttam benne. Szája mosolyra húzódott és pislogással üdvözölt.

-          Boldog születésnapot! – adtam egy puszit az ajkaira. Kezeit végigvezette az arcomon majd szóra nyitotta száját.
-          Eddig ez a legszebb. – nyomott egy puszit az orromra. Semmi jelét nem mutatta annak, hogy tegnap esetleg megbántottam volna.

A nap nagy része díszítéssel és különböző ételek rendeléséből ált. Niall odaadóan segédkezett az ételek pakolgatásában, abban a hitben élve, hogyha egy kicsi kis falat is de az övé lehet a tortából még idő előtt. Mosolyogva figyeltem a három fiút miközben piszkálódva, de mégis a legnagyobb egyetértésben pakolásztak. Kezeim közé fogtam szívecske alakú arcom és a pultra támaszkodva figyeltem Niall-t Liam-et és Zayn-t. Az ajtón finoman kopogtak, Liam szeme pedig felcsillant.

-          Ez Dan lesz. – ugrott le a létráról és sietősen az ajtó felé rohant. Illetődötten néztem körbe, hiszen ez a becenév csak az én arcomra csalt meglepett vonásokat. Mikor Liam kinyitotta az ajtót nem láttam tőle senkit, csak egy csattanós csók hangját halottam. Majd mikor kilépett az ajtóból egy kedves arcú lány kezét fogva vezette be a házba. Niall és Zayn köszöntek neki ő pedig egy mosoly kíséretében intett feléjük. Kicsit megszeppenve vártam a bemutatkozást, ami egyértelműbb volt, mint ahogy gondoltam.
-          Danielle Peazer. – nyújtotta felém a jobbját én pedig feloldódva elfogadtam.
-          Hilary North. Örülök, hogy megismerhettelek. – a lány társasága több mint jó volt! Teljesen kizökkentett a bambulásomból. Rengeteget mesélt nekem magáról és Liamről, amit érdeklődve hallgattam.
-          Nagyon örülök, hogy Zayn-nek is van valakije. – tette csontos kezét a vállamra. Válasz már nem jött ki belőlem csak egy szerény mosoly. A szerelem szótlan.   
Helena és Anthony kis késéssel bár megérkeztek. Kicsit meglepett, hogy Hel Anthony-t is magával hozta, mivel Zayn nem ismeri a fiút. Az emberek egyre többen és többen lettek, míg végül mindenki megérkezett Harry-vel bezárólag. Az emberek kedvesen köszöntötték az ismerőseiket én pedig Zayn mellé léptem és megdicsértem az ujjlenyomatos pólóját.
-          Te sem vagy semmi baby. – becézett dörmögős hangon és belepuszilt a nyakamba. Ezek az élményeket még egy radír sem tudná kitörölni az emlékeim közül!
-          Óóóó! – toppant mellénk Hel. – Boldogságos Születésnapot! – ölelte át nevetgélve Zayn-t, aki kedvesen megköszönte. – Ő itt Anthony. – mutatta be a mellette csendben álló fiút. Zayn-nel kezet fogtak, felém pedig küldött egy mosolyt. Harry-t pillantottam meg Helena-ék mögött.
-          Helena! – szólt a lánynak üdvözlés képen. Sajnos nem hangzott valami kedvesen, sem őszintén. – Kit tisztelhetek a köreinkben? – kérdezte Harry Anthony-t méregetve. Kicsit ellenségesnek hatott ez a „köreinkben” megnevezés, amit szerintem Harry ellenségesnek is szánt.
-          Anthony. – biccentett a fiú. – Anthony Holloway.
-          Harry. – utánozta a göndör. – Harry Potter. – kúszott egy pimasz mosoly az arcára. A viccet csak Ő és én értékeltük, bár én tudtam , hogy ez kiüti Hel-nél a biztosítékot.
-          A seggfejet Styles-nak hívják. – húzta össze a szemét Helena és mérges tekintettel meredt Harry-re.
-          Seggfej? – kérdezett vissza Harry döbbent mosollyal. – Mi bajod van?
-          Popcorn-t a mozihoz? – lépett mellém Louis és suttogva megkínált az ennivalójához. – Harry nem hagyja ennyiben.
-          Ahogy Hel sem. – túrtam a hajamba a popcorn-os doboz helyett.
-          Semmi! Csak lerí rólad az arrogancia és a sznobság! – rázta meg a fejét Helena.
-          Hagyd! – fogta meg Anthony Hel kezét, de Harry közbeszólt.
-          Csak bemutatkoztam, mit kell itt hisztizni? – emelte fel a kezét Harry.
-          Hülye bunkó! – kiáltotta Helena. Zayn lépett mellém és értetlenkedve figyelte a cselekményeket. Oda suttogta nekem, hogy „manapság még wc-re sem lehet kimenni nyugodtan”. Elnevettem magam, de gyorsan be is fejeztem, hiszen nem éppen oda illő volt. A tőlünk pár méterre veszekedő hármas, vagyis kettes, mivel Anthony Hel-t próbálta lecsillapítani, kezdett zavaró hatást kelteni.
-          Elég lesz! – fogtam meg óvatosan Helena vállát.
-          Nekem lesz elég? Nekem? – nézett vérben forgó szemekkel rám. – Ezt a barmot kéne megtanítani viselkedni! – mutatott Harry-re. Harry kanyarból elkapta a lány kezét és magához húzta. Helena keze Harry Superman-es pólóján landolt durván.
-          Befejezted? – kérdezte tőle rettentő közelről és agresszívan.
-          Paraszt! – emelte Helena pofonra a kezét.

Én csak álltam és figyeltem őket, figyeltem ahogyan Anthony feje is elveszti az eredeti árnyalatát Harry tette láttán. Mind a ketten szégyelljék el magukat, amiért még Zayn születés napján sem képesek meglenni egymás mellett!! …