19. Rész - From Lust To Truth

Mosolyt!:)

Ahogy ígértem itt a következő rész! Nem lett túl hosszú, de remélem tetszeni fog! Köszönöm a komikat, tetszikeket, bár nem lett meg a 7 komi, de nem tudok várni és az ígéretem is kötelez :) Rengeteg ötletem van és nem szeretném őket hirtelenjében ellőni, szóval most az alaptörténettől kerül a cselekmény egy kanyart :)Várom a véleményeteket!

Jó olvasást!

ZENE

 

/Zayn/

Megoldás-e ha nem foglalkozunk a dolgokkal? Ha átnézünk rajtuk és nem megtörténtnek vesszük őket? Egy ideig biztosan jó és kellemes döntés, de idővel utolér, amit kikerültél. Elkap és választás elé állít. Figyelmen kívül hagytam, hogy tegnap előtt Mr.Gordon furcsán közeledett Hilary-hoz. Lenyeltem, hiszen százszázalékosan megbízom benne, és nincs időm összeesküvéseket szőni a fejemben!
 
-          Zayn! Mikor indulunk? – kiáltotta nekem egy csilingelő hang a fürdőből.  Az ágyon ülve magam elé bámulva komor arccal csak ez a hang tudott felvidítani. Széles mosoly kúszott az arcomra, és csendesen választ adtam a kérdésre.
Nagy bőröndök az orrom előtt, amik nem engednek belátást magukba. Talán ezek a huszonegyedik századi kincses ládák, amikért nagy harcokat vívnak. Gyerekes gondolatok! Félmeztelenül követem lábammal a szőnyeg vonalát, ami bonyolultabb, mint egy jól megtervezett labirintus. A gondolataim nem törnek utat maguknak, inkább a féltékenységre és a túlzott kíváncsiságra hagyják a nehéz munkát.
 
-          Jobbkor nem is jöhetett volna ez az út – ül le mellém Hilary és óvatosan a kezembe csúsztatja sajátját. – Hogyan jutott eszedbe?
-          Tessék? – kapom rá a pillantásom. Annyira belemerültem a szőnyeg tanulmányozásába, hogy nem halottam mit mond nekem.
-          Miért megyünk Mauritius-ra ? – kérdezte. Fejét a vállamra hajtotta. Éreztem, ahogyan selymes barna fürtjei csikizik a karomat.
-          Pihenni- adtam az egyszerű választ. Fejét felemelte vállamról és éreztem, ahogy vizslató pillantásával jutalmaz.  Keze kicsúszott az enyémből, majd óvatosan felemelkedett az ágyról. Szemeim becsuktam és vártam, hogy mit fog tenni.
-          Zayn … - suttogta alig hallhatóan- Mi a baj? – kérdezte. Letérdelt elém és arcomat a keze közé zárta. Ritka pillanatok egyike ez, amikor én vagyok a lelkileg gyengébb. Szemeim kinyitottam és az ő csokoládé színű szemeivel találkozott a pillantásom.
Bizalom. Nem kell mindenkivel bizalmasnak lennünk, de egy embert ki kell választani a sokból, akinek bármi nyomja is a szívünk elmondjuk neki. Itt volt az alkalom, hogy elmondjam neki mi bánt, miért nem vagyok magam, de nem teszem. Nem tehetem, mert elrontok vele mindent. Lehet, hogy csak a szemem csalt és nem is volt kettőjük közt semmi olyan, amire én gondolok. Talán a féltékenység képzi bennem ezeket a képeket, mint a sivatagban a délibáb. Látod, pedig nem is létezik, nincs is ott.
-          Semmi- mosolyogtam rá végül. Csak óvatosan megrázta a fejét, ezzel tudatva velem, hogy nem hisz nekem. Át látott a rozoga falon, amit magam elé építettem, hogy ne kelljen az érzéseimről beszélnem.
-          Akkor majd elmondod, ha lesz hozzá kedved – állt fel és visszasétált a fürdőszobába. Járása lomha volt, lassú, mintha arra várt volna, hogy utána szóljak és elmondjam neki mi bánt.

/Hilary/

Azt reméltem, hogy nem enged elmenni. Utánam jön és rákérdez. Rákérdez arra, ami mind a kettőnket bántja. Tudom, hogy látta, amikor a koncert közben a férfi belemászott a magánszférámba. De nem fogom őt erőltetni arra, hogy elmondja, bár leplezhetetlenül rosszul esik a bizalmatlansága. Óvatosan a pultra támaszkodtam és az arcom kémleltem a tükörben. Borzosan mostam meg a fogam, ami nálam egy alap dolog szokott lenni, hisz én és a hajam két külön élet vagyunk. Kezem a neszeszer táskámba csúszott amiben a keresett szempillaspirál helyett egy kis papír darab csúszott a kezembe. Szemeimet becsuktam, erősen szorítottam és próbáltam nem felidézni magamban a dolgokat, de nem ment.
 

10.-én, Fournier Street
The Ten Bells 19:00
 

Szépen formált betűkkel volt ráírva a kis lapra a cím, ahová mennem kéne. De nem fogok, mert nem merek és mert nem vagyok képes rá. A kényszerítés nem jó taktika, de az emberek még mindig nem jöttek rá.  Sajnálatos módon nem létezik olyan radír, ami kitörölné az ilyen embereket az életből. De ez egy gonosz gondolat, amit nem boncolgatok tovább.

-          Szerinted … - lépett be Zayn a fürdőbe, elkapta a parfümét és két fújással elvette az eszem. Az elképesztő illat, ami számomra a drogot jelentette egy pillanatra elvette az eszem. – Van értelme féltékenynek lennem? – csúsztak ki a szavak a száján. A kis papirkát a pizsamám egyik zsebébe gyűrtem hirtelen, amitől egy konok kis bűntudat kezdett bennem bujkálni. Eldugtam Zayn elől…
-          Nem- léptem hozzá közelebb. – Abszolút nem – túrtam a hajába, amire elmosolyodott. De nem kérdeztem rá, hogy miért. Pedig kellett volna.

/Harry/

Félve nyúltam a fejemhez keresve a fürtjeim. Teljesen biztos voltam benne, hogy Louis nem hagyta annyiban és lenyisszantotta őket a fejemről. De amikor beletúrtam a kócos hajamba megnyugodtam és ki mertem nyitni a szemem.

-          Nahát, nahát! – állt az ágyam előtt Lou és vigyorogva figyelte, ahogyan kínszenvedések között kászálódom ki az ágyból. – Nem tán felkeltél?
-          Miért? Mennyi az idő? – kaptam a tekintetem a csuklómra, de az órám helyett csak a bőrömet láthattam.
-          Három óra – nevetett fel kajánul Louis.
-          HAJNALNI HÁROM? – kiáltottam el magam. Louis kiábrándultan rázta meg a fejét, majd vihogva felhúzta a redőnyöm.
-          Nézd Hazz! Este is süt a nap! – tette a szája elé a kezét és olyan fejet vágott, mint aki most fedezett volna fel valami csodálatosat.

Megráztam a fejem és kibotorkáltam a fürdőbe. Halványan magamra mosolyogtam és bevágódtam a zuhany alá felfrissülni.  Tetoválásaimon kellemesen folytak végig a hűsítő vízcseppek, amiket vigyorogva figyeltem. Nem tudom, hogy miért mosolyogtam, azt sem, hogy miért voltam boldog. Magától jött és ameddig nem távozik, kihasználom, hogy itt van.

A kendőt a derekam köré csavartam és lazán lesurrantam a lépcsőn egyenesen a konyhába, ahol Louis épp egy napilapot bújt. Röhögve figyeltem hogyan lapozgatja és várja, hogy készítsek valami ehetőt. A barátságunk már-már testvériségbe folyt, ami kellemes melegséggel töltött el. Hálás voltam Louis-nak amiért tegnap nem hagyott magamra, hanem velem volt.

-          Hahó! – kiáltottak az ajtón keresztül. Szemeimet Louisra kaptam, aki csak elmélkedően feltekintett az újságból.
-          Áthívtad Eleanor-t? – kérdeztem tőle, mire csak megrázta a fejét. Óvatosan az ajtóhoz lépkedtem és hangosan megkérdeztem, hogy ki az. Válasz nem érkezett csak egy morcos „engedj már be”. Megvontam a vállam és óvatosan kinyitottam az ajtót.
-          Nem tudom ki ötlete volt…. de ide figyelj Harry! Én szeretnék menni, mert még sosem voltam ott, és ha már felajánlották, hogy mehetek, megyek, de te miért jössz, ha én is megyek? – ugrott nekem az ajtóban tomboló szőkeség. Szemeim majd kiugrottak a helyükről mivel elképzelésem sem volt, hogy miről hadovál össze-vissza. Kezeim védekezően magam elé tettem, és próbáltam lecsillapítani az előttem pattogó Helena-t.
-          Egy szavad sem értem – emeltem le a kezeim magam mellé, amikor már nem tombolt. Szemeit nem kapta el rólam, hiába álltam előtte csak egy kendőben, erősen koncentrált az arcomra, nehogy pillantása lejjebb csússzon. A szemhúzogatása és fancsali képe mosolygásra késztetett, amit nem nézett jó szemmel.
-          Ne játszd a hülyét! – kiáltott rám Hel. Elkezdtem nevetni ő pedig egyre jobban és jobban kiabált. Louis a háttérben egy pohár vízzel a kezében figyelte a jelenetet.
-          Anthony? – szökkent ki a szó a számon. Értetlen pillantást kaptam válaszul, aztán belegondolva magamban szégyenkeztem, hiszen mi közöm van ahhoz, hogy mi van köztük. – Azaz vele mész? – javítottam ki magam elég szerencsétlenül.
-          Nem. Styles! Veled megyek, azaz Hilary és Zayn meghívtak engem, Mauritiusra, ők, te… és én – számolta a kezén az embereket. Szám eltátottam és az eddiginél is értetlenebbül néztem a szőke lányra. Én erről nem tudtam semmit.
- Miről beszélsz? Mauritius? Nekem nem mondták... - dadogtam. Jól alakíthattam mivel Helena arca meglágyult és egy szemöldök emelgetéssel felfogta, hogy most valóban nem tudom miről van szó.
- Azért jöttem, hogy félretegyem magamban, hogy utállak - tette karba a kezét és egy kaján vigyor jelent meg az arcán.
- Á, szóval ezt az arcomba szeretted volna mondani? - túrtam a hajamba nevetve. Kiakaszt az arroganciája  és a magabiztossága. - Meglátjuk mi fog történni.
- Hogy érted? - váltott az arca meglepett árnyalatba.
- Majd meglátod - köszöntem el tőle, majd integetve bezártam mögötte az ajtót. Emlékeztetőleg még utánam kiáltott, hogy "utállak Styles!", de ezen majd változtatok.


/Niall/

Csendesen őrlődöm, mint egy kis remete a maga által vájt üregében, amiből nincs kiút. Szemeim táskásak, kezeim merevek és nem bírok aludni. Pedig  boldog vagyok, „boldog”, ami egy kimondott elsuttogott szó. Jó érzés hazudni magunknak, elhitetni egy pillanatra a lehetetlent is magunkkal , mint gyerekkorunkban a Disney mesék, amikért úgy rajongtunk. Reménytelenül reménykedem a reményben.  Ez lesz a mottóm, amit rongyosra fogok magamban ismételni, mivel ahányszor kimondom, annyival könnyebb a lelkem, még ha csak egy leheletnyivel is. Elterveztem, hogy nem hagyom annyiban a szerelmet. Nekem is kijár, ahogyan másnak is, megérdemlem! Küzdeni fogok Amy-ért, bármi áron!

De fő a pozitivitás nem de? …

Ui.: Remélem ti is olyan izgatottan várjátok már a srácok filmjét, mint én. Az előzetes teljesen megfogott és nem vagyok benne biztos, hogy tudok novemberig várni, ameddig ide is eljut :P