17. Rész - Mysterious

Mosolyt! Sajnos piszok lassú az internetem. szóval egy részt körülbelül egy órába telik feltenni ://Remélem tetszeni fog nektek ez a fejezet, mert túl sok gondolatom volt megint amit ki írtam magamból :p   15 tetszik és új rész :):)

/Zayn/

Mosolyogva tanulmányoztam magam a zakómban, ami kellemetlenül simult hozzám. Nem mintha nem szeretnék kiöltözni, vagy halálosan hasonlítani egy ’gentleman’-re de, ez már nem én voltam. A hajam le volt simítva, mint egy homárnak, az öltönyöm pedig csillogott. Csillogott? Megráztam magam és sietősen leöltöztem.

-          Én ebben nem megyek sehová… - dörmögtem magamban, és az eddigi mosoly lefagyott az arcomról. Szekrényemben túlnyomóan pólók, nadrágok és kiegészítők vannak. Igen, van szekrényem, vannak otthon tartott ruháim, amiket igen, hordok is. Pedig… még mielőtt híresség lettem, azt hittem nekik minden nap új és új ruhákat adnak, hogy ne legyen megkérdőjelezhető a stílusuk vagy a szekrényük nagysága… Butaság.

 Kihúztam egy fekete koptatott öltönyt az előző színpadra szánt darab helyett. Hajamat összeborzoltam, így rövidke tincseim szana-szét álltak. Kicsit feltűrtem a karomon az inget és megint elmosolyodtam.

-          Belelátok a fejedbe, és hallom, ahogy azt mondod magadnak, hogy „Igen Malik, hmmm, jól nézel ki” – egy hang csapta meg a fülem, majd a tükörben megláttam egy mosolygós hölgyeményt.
-          Ha valóban a fejembe látnál, akkor azt hallanád, hogy „ Igen, Malik, te vagy a legszerencsésebb”  - karoltam át Hilary-t és szorosan magamhoz húztam. A mellkasa hozzápréselődött az enyémhez, ami egy apró pírt lehelt az arcára.
-          Legszerencsésebb? – kérdezett vissza, mintha nem értené mire gondoltam. Halványan elmosolyodtam, majd végigmértem. Feszes ruha volt rajta, még sosem láttam ilyenben. Hosszú lábai erőtlenül ácsorogtak a hideg csempén a fürdőben. Karját maga elé fonta és tekintetét elkapta rólam, amikor látta, hogy őt figyelem.
-          Gyönyörű vagy – suttogtam alig hallhatóan. Kezem az állam alá tettem és nekidőltem a pultnak. Csak néztem, ahogyan elpirulva várja, hogy végre másfelé figyeljek. Szemmel láthatóan nem tudta kezelni a helyzetet, ami nekem csak az ínyemre volt.

George elrepített minket az étteremhez, ami díszesebb és elegánsabb volt, mint mire számítottunk. Hilary szorosan a kezembe kapaszkodott és félénken rám mosolygott. A szemeiben egyszerre láttam izgalmat és félelmet.

Emelt fővel sétáltam be az étteremben Hilary-val az oldalamon. Minden szem ránk szegeződött és egy pár „ez nem Zayn Malik?” kérdés is megcsapta a fülem. Ezen a helyen mindenki fontos embernek számított, szóval itt nem kerestek meg engem egy aláírás vagy fotó reményében.

-          Á, Zayn és … - akadt el a magas barna hajú férfi hangja, akit mellesleg Mr. Forbes hívtak. – Hogy is hívnak? – mosolygott Hilary-ra, aki csak egy erőtlen mosoly kíséretében tudta kinyögni a nevét.
-          Szóval ti ketten képviselitek akkor az One Direction-t? Mi hír a többiekkel? – érdeklődött Mr. Peterson az a jobb oldallomról. Az asztal, amihez leültünk csicsás evőeszközökkel volt díszítve, mintha csak ma csak most kéne ilyen pompában mutatkoznia. Hilary kedvesen mosolygott mindenkire, vagy hát próbálta leplezni az ijedtségét.
-          Elég kemény időbeosztásuk van, nézzétek el nekik, hogy nem tudtak el jönni – válaszoltam nyálasan. Kicsit kellemetlen csak azért kedves és szimpatikus lenni valakikkel mert annak úgy kell lennie. Az Amerikából érkezett szponzoraink komolyan támogatják a bandát, de komoly elvárásaik is vannak, amit ha nem úgy csinálunk, ahogy szeretnének nem fognak támogatni.
A beszélgetés főleg a bandáról és a turnéról szólt, már szörnyen untam a jó pofizást és az erőltetett nevetéseket. Hilary csendben hallgatta a diskurálásunk és nevetett amikor kellett.  


/Hilary/

A kezem izzadt és már nem bírtam a helyemen ülni. Kellemetlenül vonaglottam az asztal alatt, ami kezdett feltűnni a körülöttem lévőknek. A kezemmel szorosan tartottam a szoknyám, ami rakoncátlanul folyton feljebb csúszott a lábaimon. Már egy falat sem csúszott le a torkomon és a mellettem helyet foglaló Mr.Gordon, akit legszívesebben nem tegeztem volna mivel már az ötvenes éveinek a végét tapossa kitüntetett az „elhanyagolhatatlan” figyelmével is.

-          Kér még valamit, kedves? – kérdezte tőlem kedvesen. A szemei alatt a kis ráncocskák mind-mind arról árulkodtak, hogy az idősödő férfi keményen dolgozott.
-          Nem, köszönöm- ráztam meg a fejem és mély levegőt vettem.
-          Unatkozik? – tette a kezét a combomra, amitől ugrottam egyet. Az asztal megremegett én pedig kapkodva kértem bocsánatot. De ez a kis véletlen sem tudta rávenni a férfit, hogy a kezét takarékra tegye. Gombóc nőtt a torkomba és élesen próbáltam Zayn figyelmét magamra fordítani, de éppen mélyen beszélgetett. Kezemmel megfogtam az őszülő férfi kezét, ami a lábamon pihent és megpróbáltam elvenni onnan. Sajnos eredménytelenül bele kellett törődnöm, hogy nincs hozzá bátorságom, sőt ha most balhézni kezdenék, Zayn és a banda húzná a rövidebbet. Mr. Gordon keze hirtelen feljebb csúszott a combomon én pedig gondolkodás nélkül sűrű bocsánat kérésben álltam fel az asztaltól és egyenesen a mosdó felé vettem az irányt.

Undorodtam a férfitól és biztosra tudtam, hogy nem fogok oda visszamenni. Megmostam kevéske vízzel az arcom és nagy levegőt vettem. Lehúztam a szoknyám annyira amennyire csak lehetett és lassan, húzva az időt visszasétáltam. Az asztalnál ülők kérdőn néztek rám. Zayn a kezemre tette az övét és eltátogott egy „minden rendben van?” –t. Megráztam a fejem, nem volt kedvem színlelni…

-          Nekem most mennem kell – mosolyogtam kedvesen körbe a társaságon. – Rosszul érzem magam- talán túl feltűnően kerültem az ősz férfi tekintetét, de épp nem érdekelt mit gondolnak.
-          Maradj még, egy pohár víz és már minden rendben is lesz – nyugtatgatott Mr. Forbes.
-          Mi a baj? – kérdezte már hanggal együtt Zayn. Csak lágyan megráztam a fejem és egy puszit nyomtam az arcára.
-          Majd én hazaviszem a kisasszonyt, addig ismertesd Zayn-nel a jövő hónapi programot! – intett Mr. Gordon a kollégájának és se szó se beszéd a karomnál fogva kivezetett az étteremből. Még volt annyi időm, hogy lássam Zayn értetlen reakcióját és rémült arcát.

A kezem nem tudtam a szorításból kiszabadítani, így csendben mentem a férfi mellett egy darabig. Idegesen kitéptem a karom, majd lesimítottam a szoknyám. Egy „sármos” mosolyt küldött felém, amit egy szemforgatással hárítottam.

-          Hazavihetlek? – kérdezte az autójára mutatva.
-          Majd egy taxi- fordultam az út felé és egy taxit már le is szólítottam.
-          Ahogy gondolja – nézett mélyen a szemembe a férfi. Ekkor jelent meg Zayn és lerítt róla, hogy szaladt.
-          Mi történik itt? – zihálta én pedig beszálltam a taxiba.
-          Kissé udvariatlan a hölgyemény – tette maga mögé a kezét Mr.Gordon és diplomatikusan megjegyezte, hogy nem engedem, hogy ő vigyen haza. Zayn arca kétségekkel teli lett az enyém pedig dühös. Persze megértettem, hogy nem állhat teljesen az én oldalamra mivel ezzel az emberrel nem lehet packázni, de azért rosszul esett.

A taxi-s elindult velem, amikor lediktáltam a címet. Nem fordultam hátra, hogy lássam a két szempárt, mivel nem volt hozzá se erőm se kedvem…


/Zayn/

-          Merre vagy? – léptem be feszülten az ajtón. A lakásban csend volt és egy pillanatra el is bizonytalanodtam, hogy egyáltalán van itthon valaki. A szívem dübörgött, és a megmagyarázásra váró kérdések már-már szorítottak belülről.
-          Itt vagyok – lépett elém mackónadrágban és egy piros spaggeti pántos pólóban Hilary. Ha nem lettem volna frusztrált biztosan nem bírom ki, eszméletlenül jól nézett ki.
-          Mi volt ez az egész? – tártam szét a karom. Beletúrt a hosszú sötétbarna hajába, ami gyengéden hullott a válláról egészen a könyökéig.
-          Semmi, csak kellemetlenül éreztem magam – rázta meg a fejét. Egyik szemöldököm felemeltem és vártam, hogy elmondja az igazat. –Zayn, az a férfi…
-          Mr.Gordon? – kérdeztem, mivel láttam rajta, hogy nem jut eszébe. De az is lehet, hogy nem a névvel volt a gond. Bólintott egyet, majd közelebb lépett hozzám.
-          Hanyagolhatnánk ezt a témát? – karjait a nyakam köré fonta és csípőjét az enyémnek nyomta. Teljesen tisztában volt vele, hogy tud rám hatni. Megpusziltam a homlokát és kedvesen rá mosolyogtam.
-          Baromi kínos volt miután elmentél – simítottam ki a haját a szeméből.


/Harry/

Egy kellemes kis kávézóban eltölteni az időt, az egyik kedvenc foglaltságom, főleg ha még a társaság is jó.  Anyukám amióta belecsöppentem a híres életmódba minden évben születésnapom előtt két nappal meglátogat és megünnepeljük. Mi ketten.

-          Miért kerülöd a témát, Harry? – húzódott anya arcára egy olyan „túl jól ismerlek már” mosoly, amit nem feltétlenül szerettem látni, mert utána mindig egy hosszú ömlengés következik.
-           Milyen témát? Én nem tudom, miről beszélsz … - válaszoltam túl hirtelen, amivel sikeresen le is lepleztem magam. Anya az okos mosolyáról a kedves, védelmező vigyorára váltott én pedig kifújtam a levegőt.
-          Még magam sem tudom, hogy most mi a helyzet-e téren – vallottam be.
-          Senki nem tetszik? – nyíltak nagyra anya szemei, amit egy mosollyal díjaztam.
-          De, vagyis nem tudom, ez nem olyan, tudod te. Nekem minden második nő tetszik, de ez most nem olyan… - beszéltem össze-vissza.
-          Szerelem? –kérdezte anya suta hangon.
-          Nem, az még azért nem – vigyorogtam és az üdítőmet kavargattam.
-          Mi lelt téged kisfiam? – tette a vállamra a kezét. Olyan ő nekem mint a naplóm, nagyszerű anya!

A nap többi részét együtt nagy egyetértésben töltöttük. Folyton piszkált, hogy egyre öregebb leszek, amit csak mosolyogva nyugtáztam, mivel teljesen igaza volt. Felvetődött a szülinapi party, amit vétózhatatlanul elutasítottam. Nincs hangulatom bulit rendezni. Lehet, hogy tényleg öregszem! Ilyet még sosem mondtam!!!

-          Ő kicsoda? – fogta anya a keze közé a képet, ami Zayn születésnapján készült, még mielőtt összetűzésbe nem keveredtem Helena-val…
-          Ki?
-          Ő.
-          Zayn egyik ismerőse – sütöttem le a szemem, mivel anya pont az emlegetettre volt kíváncsi. Nem tudom hol hagytam el a szerencsém, de már ideje lenne, hogy megtaláljam…
-          Kedves lánynak tűnik – nem tágított a témától, én pedig a fejem fogva hallgattam, ahogy kielemezi a képet.  Vigyorogva sajnáltam magam, amiért nem vagyok képes magamnak beismerni a dolgokat. ..

/Niall/

Idegesen tördeltem a kezem Amy ajtaja előtt. Nem bírtam tovább azzal a tudattal felkelni, hogy a napok egyre telnek én pedig semmit nem teszek, de sajnáltatom magam. A hajam borzosan állt, hirtelen ötlettől vezérelve jöttem most ide.  Minden izmom megfeszült, amikor egy mosolygós, arc nyitott nekem ajtót.

-          Szia- mosolygott rám – Mi járatban?
-          Szeretnék mondani valamit.
-          Mit? – még mindig hatalmas mosoly volt az arcán, a gyomrom összehúzódott és az utolsó levegővételem is megtörtént.
-          Szeretlek.

Ui.: Boldog Születésnapot 

Harry-nek, aki tegnap töltötte ba a 19. életévét :)